Társoldalunk:

Gyémántként ragyogna a Veszprém koronáján egy BL-győzelem

2017.06.01. 10:59

Kölnben szombaton és vasárnap rendezik meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Korábban soha nem fordult még elő, hogy erre az eseményre ne jusson el legalább egy német csapat, idén ez is bekövetkezett. Viszont immár sorozatban negyedszer az előkelő négyes tagja lesz a magyar bajnok Veszprém, amelyet az idén senki sem tart esélyesnek a végső győzelemre. Ha valami, akkor ez segítheti a magyar csapatot. Meg az a forma, amelyet a tavasz elején elkaptak Nagy Lászlóék.

A sorsolás azt a Paris St. Germaint sodorta a Veszprém útjába, amellyel az őszi csoportküzdelmek során kétszer már megmérkőzött a magyar csapat. A PSG Párizsban négy góllal verte meg a Veszprémet (28-24), de a bakonyi városban is győzni tudott egy góllal, 29-28-ra.  Az előjelek tehát nem túl kedvezőek, hiszen a szaksajtó a PSG csapatát a végső győzelemre is esélyesnek tartja.

Luka Karabatic akcióban a 2016 novemberében lejátszott Veszprém-PSG mérkőzésenForrás: AFP/Miguel Medina

Bár egy ilyen négyes döntő előtt a múlt nem sokat számít, annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a Veszprém és a PSG összesített örökmérlege - ha csak egy hajszállal is - még mindig a magyarok felé billen. A két együttes eddig nyolc alkalommal találkozott a BL-ben, ebből négyszer a magyarok, háromszor a franciák nyertek, egy meccs pedig döntetlenül végződött.  A PSG ősszel a BL A-csoportjának második helyén végzett, mindössze egy ponttal lemaradva a csoportgyőztes Barcelona mögött. A PSG a csoportküzdelmek során mindössze két vereséget szenvedett, egyszer a német Kiel, egyszer pedig a Barcelona ellen. 

Ha a PSG nyeri a Bajnokok Ligáját, akkor Nikola Karabatic négy különböző csapattal lenne négyszeres BL-győztesForrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Ha esetleg idén a PSG nyerné a sorozatot, úgy Nikola Karabatic lenne az egyetlen olyan kézilabdázó, aki négy csapattal is végső győzelmet ünnepelhetett a BL-ben, miután 2003-ban a Montpellier, 2007-ben a Kiel, valamint 2015-ben a Barcelona színeiben hódította el a legrangosabb klubtrófeát.  A PSG legjobb góllövői az idei BL szezonban: Uwe Gensheimer 106, Mikkel Hansen 88 és Nedim Remili 74 góllal.

A Bajnokok Ligájában a Veszprém legutóbb Montpellier-ben, a negyeddöntő visszavágóján lépett pályára, ahol az egész szezon legjobb második félidős játékának köszönhetően 30-25-re nyert, így zsinórban negyedszer jutott be a Bajnokok Ligája Final Fourba. Erre a bravúrra eddig csupán a német THW Kiel volt képes. 

Az EHF oldalán lévő blogban Nagy László, a veszprémiek átlövője így foglalta össze a Veszprém esélyeit:

A négy legjobb csapat jutott Kölnbe 2017-ben. Nagy örömmel tölt el, hogy mi is itt lehetünk, mivel voltak olyan időszakok ebben a szezonban, amikor talán még a leghűségesebb szurkolóink is megkérdőjelezték, hogy vajon eljuthatunk-e idáig.  Bevallom, hogy tényleg voltak nehéz időszakok jó pár sérülés miatt, de úgy hiszem, hogy ezeknek a dolgoknak a leküzdése erősebbé tett minket. Tudtuk, hogy az ősz nagy része a túlélésről fog szólni, de sosem adtuk fel a reményt, és hittük, hogy amikor eljön az idő, lehetünk olyan jók, amilyenek tényleg lenni tudunk. 

Nagy László szerint az idei Final Fourban a Veszprém sem nem esélyes, sem nem esélytelenForrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az utóbbi két Final Fourban mindenki azt mondta, hogy mi vagyunk az esélyesek, ehhez képest mégis csak az ezüsttel kellett megelégednünk mindkét évben. Most nem mi vagyunk az esélyesek, azonban nem is vagyunk esélytelenek.  Ahogy azt már idén leírtam egyszer, itt már nincsenek esélyesek, vagy esélytelenek, csak 4 egyenlő képességű és elszánt csapat, ugyanazzal a céllal. Kulcsjátékosaink harcedzett veteránok, akik ismerik az ilyen sordöntő meccsek atmoszféráját, és nyomás alatt is jól teljesítenek. Mind együtt vagyunk, és elszántak, hogy végre felemelhessük azt a trófeát, amit ez a klub olyannyira megérdemel."

A kölni program

2017. június 3. szombat: 15.15: Telekom Veszprém-PSG, 18.00: Barcelona-Vardar

2017. június 4. vasárnap: 15.15: bronzmérkőzés, 18.00: döntő

A cikk megírásához forrásként használtuk fel Nagy László blogját, illetve a Telekom Veszprém hivatalos oldalát is.