Vágólapra másolva!
A magyar női kosárlabda-válogatott hatalmasat küzdött az olasz válogatott ellen, hátrányból jött vissza, a végjátékban is sokáig vezetett, de az utolsó percekben nem volt szerencsénk, az olaszok egy ponttal nyertek, ők küzdenek tovább a legjobb nyolc között, a magyar csapat a 9-12. helyen végzett.

Eredmény, nyolcaddöntő
Olaszország–Magyarország 49-48 (12-14, 17-7, 5-19, 15-8)

Az olasz válogatott a B csoportból jutott be a nyolcaddöntőbe. Andrea Copabianco csapata az első meccsén a fehéroroszokat győzte le húsz pont különbséggel, a második fordulóban a végső győzelemre is esélyes töröktől kaptak ki egy ponttal, végül a szlovákokat győzték le magabiztos játékkal, így hat megszerzett ponttal a kvartett második helyén végeztek.

Az olaszok elleni meccs után is jó lenne
úgy örülni, mint a csehek legyőzésekor Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Omar Marques

A magyar válogatott az A csoportból jutott a legjobb 16 közé. Stefan Svitek tanítványai az első meccsüket elvesztették a végső győzelemre esélyes spanyolok ellen, majd bravúros győzelmet arattak és hazaküldték a házigazda cseheket, végül az ukránoktól kikaptak ki, így a harmadik helyen végeztek a négyesben.

Az első negyed

Nagy-Bujdosó hármas kísérlete nem sikerült, az ellentámadásból Dotto szerezte meg a meccs első kosarát. A következő akcióból Vandersloot egyenlített gyönyörű tempódobással. Vandersloot asszisztja után Krivacevic dobott könnyű kosarat, majd egy tempót a hárompontos vonlaról, de sajnos csak kettesnek adták meg. Két és fél perc után 6-2-re vezetünk.

Fegyverneky Zsófi sokkolta az olaszokat egy hárompontossal. Úgy tűnik a magyar lányoknak megjött a dobókedve.

Sottana szerezte meg az olaszok második kosarát, majd Krivacevic gyűjtötte be első személyi hibáját, majd egy perc múlva a másodikat. Figyelnie kell a magyar csapat egyik legjobbjának, akinek a helyére be is állt Határ Bernadett.

Vandersloot újabb szép tempódobása után már 11-5-re vezetünk, erre már időt kell kérnie az olaszoknak. Ress dobott egy kétpontos ziccert, majd egy büntetőt is értékesített. Nagy-Bujdosó helyére Zele Dorina érkezett, aki egy középtávolival indított, de kipörült a gyűrűből. A következő akciónál Dotto tempója sikertelen volt, ellenben Simon Zsófiáé tökéletes, így 13-8-ra vezetünk.

Egy kihagyott ziccer után Dotto robogott végig az egész pályán, majd értékesített egy ziccert. Határ Bernadett két büntetőből egyet dobott be, majd a következő akcióból Zandalasini dobott egy középtávoli tempót.

Vége az első negyednek, 14-12-re vezetünk.

Coutney Vandersloot szenzációsan játszott az első negyedben Forrás: fiba.com/eurobasketwomen

A második negyed

Simon szabálytalansága után Zandalasini értékesített két büntetőt. Simon gyűjtötte be második személyi hibáját, ő is leült a padra. Penna kosarával két ponttal vezetnek az olaszok. Krivacevic két büntetője után ismét egál volt az állás, de Detto ismét elfutott mindenki mellett, és értékesített egy ziccert. Három és fél perc után 18-16-ra vezetnek az olaszok.

Zandalasini középtávolija után már négy pont volt a különbség. Az utóbbi percekben nem nagyon ültek a magyar csapat dobásai. Stefan Svitek időt is kért. Nagy-Bujdosó hárompontos kísérlete is kipördült a gyűrűből, az ellentámadásból Zandalasini dobott egy könnyű ziccert. Hat ponttal vezettek az olaszok négy perccel a negyed vége előtt.

Ress dobott egy kétpontos, nyolc ponttal vezettek az olaszok, amikor Stefan Svitek ismét időt kért. Két perccel a vége előtt Vandersloot törte meg a hosszú magyar kosaárcsendet egy szép tempóval, de a másik oldalon Zandalasini azonnal lemásolta. Krivacevic értékesített egy büntetőt, majd a gyűrű alól egy ziccert. Öt pontra feljöttünk. Sokáig nem örülhettünk, mert a dudaszó pillanatában Francesca Dotto engedett el egy tökéletes hárompontost.

A félidőben Olaszország-Magyarország 29-21

Raksányi Krisztina versenyfutása Cecilia Zandalasinivel Forrás: fiba.com/eurobasketwomen

A harmadik negyed

Fegyvernekyvel szabálytalankodtak ziccerhelyzetben, a két büntetőből egyet értékesített. Az utóbbi három percben mindkét oldalon sok volt a hiba, könnyű ziccereket hibázott mindkét csapat. A mieink és az olaszok is több labdát eladtak. Krivacevic két büntetője után öt pontra felzárkózott a magyar válogatott.

Nagy-bujdosó Nóra hárompontosával, majd Medgyessy Dóra ziccerével kiegyenlített a magyar válogatott.

Az olaszok szövetségi kapitánya időt kért, mert csapata négy és fél percig nem dobott pontot a harmadik negyedben. Giorgia Sottana törte meg az olasz kosárcsendet, de Simon Zsófia egy hármassal válaszolt. Egy ponttal vezetünk.

Krivacevic gyönyörű középtávolija után már három pont az előny. Remekel a magyar válogatott a harmadik negyedben. Percek óta nincs kosár, mindkét csapat jól védekezik. Másfél perccel a vége előtt Raksányi dobott egy középtávolit, de az ellentámadásból Sottana is ereményes volt.

Egy perccel a negyed vége előtt Raksányi újabb kosarával 38-33-ra vezet a magyar válogatott. Krivacevic értékesített két büntetőt, a másik oldalon Formica csak egyet dobott be. A harmadik negyed után az állás:

Olaszország-Magyarország 34-40

Krivacevic Tijana az eddigi legjobb meccsét játssza az Eb-n Forrás: fiba.com/eurobasketwomen

A negyedik negyed

Zandalasinié volt az első kosár a negyedben, de Határ Bernadett azonnal válaszolt rá. Ismét Határ dobott egy kétpontos, és még büntetőzhetett is, mert felborították, de sajnos nem tudta értékesíteni. Hét perccel a vége előtt Sottana hármasával öt pontra felzárkóztak az olaszok.

Öt és fél perccel a vége előtt Zandalasini hármasával két pontra feljöttek az olaszok, míg Fegyverneky hármasa lepattant a gyűrűről. Zandalasini két bümtetője után kiegyenlítettek az olaszok. Fegyverneky átadása után Raksányi tempójával újra vezettünk, de Dotto hármasával újra az olaszokhoz került az előny. Három perccel a vége előtt Stefan Svitek időt kért.

Az állás 47-46 az olaszok javára.

Krivacevic hárompontos kísérlete lepattant a gyűrűről, majd Sottana két büntetőjével már három pontra elléptek az olaszok. Fegyverneky két büntetőből egyet dobott be, így maradt a kétpontos olasz előny. Dotto személyi hibája után Raksányi értékesített egy büntetőt, majd Vandersloot hagyott ki egy ziccert. 25 másodperccel a a vége előtt időt kértek az olaszok.

Az állás: Olaszország-Magyarország 49-48

13 másodperccel a vége előtt támadólepattanót szereztek az olaszok, majd faultoltak a magyarok. Sottana két büntetőt is hibázott. Az ellentámadásból ziccerbe kerültünk, de Krivacevic elvesztette a labdát, amely visszakerült az olaszokhoz, akik lepörgették az órát.