Vágólapra másolva!
Hanga Ádám elismerte, hogy nem a pénz miatt igazolt a Barcelonához, hiszen az adók miatt volt csapatánál, a Baskoniánál 35 százalékkal többet kereshetett volna. A legnagyobb sikernek azt tartja, hogy a légióskodása kezdetén a védekezése kapta a legtöbb kritikát, nemrég pedig megválasztották Európa legjobb védőjének. A menedzsere szerint a 28 éves magyar klasszis már két éve az NBA-ben játszhatna.

"Az utolsó két év álom-, az első kettő pedig rémálomszerű volt. Sérülten, rögtön egy műtéttel érkeztem a Baskoniához, és kiderült, hogy nagyobb a baj, mint gondoltuk. Az első évemben nem is játszattak sokat,

Ezt meg is tettük, jött egy olyan év Avellinóban, ami nagyon jót tett nekem. Környezetváltozás, a családommal is nagyon jól éreztük magunkat, 36-37 perceket játszottam nyomás nélkül" - mesélte a DIGI Sportnak adott interjújában Hanga Ádám.

A harmadik évét úgy kezdte meg Baskoniában, hogy a csapatnál nem kértek belőle. "Az utolsó pillanatig úgy volt, hogy visszatérek Olaszországba, ám az edző felhívott azzal, hogy menjek, bár nem fog többet játszatni 10 percnél, de talán védekezésben tud majd engem használni."

Hogy mi lett ebből?

Ebben az évben bejutottunk a Final Fourba, ami óriási élmény volt az avellinós szezon után. A tavalyi év csapatszinten nem volt annyira jó, de én egyénileg fejlődtem, és jobb szezont csináltam. Megválasztottak Európa legjobb védőjének, ami számomra a legnagyobb elismerés. Amikor megérkeztem Manresába, az egyetlen dolog volt, amit elmondtak, hogy nem védekezem. Az elmúlt hat év alatt ezt felépíteni nagyon nagy dolog, és erre büszke vagyok."

Lett volna esély, de...

Ezek után a San Antonio Spurs elhitette Hangával, hogy az NBA-ben szerepelhet. "De ezt el is kell már engednem, mert nekik köszönhetem, hogy most a Barcelonában játszom."

A menedzsere az ügy hátteréről is beszélt. "Ádámnak nem most volt reális az NBA, már két éve ott játszhatna. Mivel a Spurs 2011-ben ledraftolta, így az NBA-be szerződés is csak a Spursön keresztül történhet meg" - nyilatkozta Lóránt András.

Hanga Ádám: A cél még mindig ott van, hogy eljussak az NBA-be

Hanga Ádám immáron hivatalosan is az FC Barcelona kosárlabdázója. A magyar válogatott bedobója sajtótájékoztatón beszélt az elmúlt időszak nehézségeiről, a Barcelonáról, a válogatott esélyeiről az Európa-bajnokságon és az NBA-ről, az esemény végén pedig az Origónak is nyilatkozott külön. Az eseményen természetesen az elmúlt két hónap történései voltak középpontban.

"Volt idén két NBA-klub, amelyben - a város sem rossz, de ez az utolsó szempont - nagyon sokat játszhatott volna, de

A Spurs pedig nem az a csapat, amely lemondana a játékosáról" - tette hozzá a menedzser, aki roppant büszke arra, hogy végül egy európai nagycsapatnál kötött ki Hanga Ádám.

"Az egyik oldalon van Hanga Ádám, a másikon a Barcelona - 2020-ig együtt. Még most kimondva is kiráz a hideg. Ilyen nem sokszor történik - úgy, hogy 6-7 héten keresztül tárgyaltunk, hogy tavaly nyáron is meg akarták szerezni, és hogy

- fogalmazott Lóránt András.

Hanga hozzátette, ha marad a Baskoniában, az adók miatt 35 százalékkal több pénzt keresett volna. "Nem a pénz volt az elsődleges szempont, hanem az én karrierem és a családom élete."