Sofron István bízik magában, és az NHL a célja

Sofron István, jégkorong
Szentpétervár, 2016. május 7. Sofron István és a szlovák Michal Sersen (b) az oroszországi jégkorong-világbajnokság B csoportjának első fordulójában Szentpéterváron 2016. május 7-én. Szlovákia 4-1-re győzött. (MTI/EPA/Anatolij Malcev)
Vágólapra másolva!
A januárban doppingvétséget elkövető válogatott jégkorongozó, Sofron István a féléves eltiltását követően először adott hosszabb interjút. Az M4 Sportnak beszélt a mögötte hagyott időszak nehézségeiről, és az előtte álló hónapok nagy terveiről is.

A magyar válogatottal az A-csoportos világbajnokságot is megjáró, 100-szoros válogatott csatár februárban tiltották el fél évre, miután szervezetében tiltott szert mutattak ki egy doppingvizsgálat után. Mint azt az interjúban - karrierje fontosabb állomásainak felelevenítése mellett - elmondta, az első két hónapot viselte a legnehezebben.

„Átértékeltem magamban mindent. Amit idáig felépítettem, azt szinte leromboltam. Nagyon nehéz volt ezt átélni, és ezt magamban letisztázni" – mondta a támadó, hozzátéve, kétség kívül ez volt a legmélyebb pont, ahonnan fel kellett állnia. Úgy gondolta, ebből csak erőt meríthet, hiszen onnan csak felfelé vezet az út. Igaza lett.

Sofron István (20) talpra állt, és nagy tervekk vág neki Amerikának. A képre kattintva megnézheti az M4-nek adott interjúját Forrás: MTI/EPA/Anatolij Malcev

A MOL Ligából szinte az összes csapat megkereste őt a nyáron, de az EBEL-ből, valamint a szlovák és a cseh élvonalból is volt ajánlata. Ő azonban ekkorra már elhatározásra jutott: megpróbálja Amerikát.

Messziről indul és messzire akar jutni. Tenegerentúli karrierjének első állomása az ECHL-ben szereplő Wichita Thunder lesz. Ez a klub az NHL-es Edmonton Oilers, valamint az AHL-es Bakersfield Condors farmcsapata - aki itt jól teljesíti, az léphet felfelé.

Természetesen ez egy álom, amit valóra tudok váltani, ha igazán elhivatott vagyok. A képességeim – úgy gondolom – megvannak hozzá, a többi tényezőt pedig nem tudom befolyásolni" – így Sofron, aki a játéklehetőséget biztosan megkapja a kansasi klubnál, hiszen csapata 72 meccset játszik az ECHL alapszakaszában.

A Wichita Thunder október 13-án lép először jégre az Indianapolis ellen.