Fehérvári bravúrgyőzelem a férfi kosárlabda BL-ben

Győr, 2017. február 18. A férfi kosárlabda Magyar Kupát megnyert Alba Fehérvár csapata örül, miután a döntőben legyőzte a Szolnoki Olaj csapatát a győri Audi arénában 2017. február 18-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Az Alba Fehérvár hazai pályán két ponttal legyőzte a török Pinar Karsiyaka Izmir gárdáját pénteken, a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén.

A magyar bajnok és kupagyőztes Fehérvár nagy feladat előtt állt a harmadik fordulóban, mivel az Izmir két éve megnyerte a török pontvadászatot, tavaly pedig a legjobb nyolcig jutott a BL-ben.

Dzunics Braniszlav vezetőedző együttese gyenge kezdést követően a második negyedben átvette a kezdeményezést, és

a nagyszünetben hárompontos előnnyel vonulhatott pihenni.

A harmadik játékrészben a házigazdák irányították a játékot, a törököknek végig kapaszkodniuk kellett.

Nagy sikert aratott az Alba Fehérvár csapata (illusztráció) Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A záró felvonásban ismét nyílt lett az összecsapás, a végjáték azonban a fehérváriaknak sikerült jobban.

Az Alba legjobbja Lóránt Péter volt 24 ponttal. A visszavágóra hétfőn kerül sor a nyugat-törökországi városban. Ha az előző körben az észt Kalev Tallinnt búcsúztató fehérváriak ezt a párharcot is megnyerik, akkor a BL főtáblájára jutnak.

Eredmény (a sorozat honlapja alapján):
férfi BL, selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés:
Alba Fehérvár-Pinar Karsiyaka Izmir (török) 92-90 (22-31, 27-15, 28-23, 15-21)