Vágólapra másolva!
A Győri Audi ETO KC játékosa Tomori Zsuzsanna a magyar válogatott Fehéroroszország elleni Európa-bajnoki selejtezőjén sérült meg. A Győrbe visszatérő játékos tüzetes kivizsgálását követően kiderült, nem túl kedvező a diagnózis.

A magyar női kézilabda-válogatott vasárnapi, Fehéroroszország elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtező legelején, egy ütközést követően fájlalta a térdét Tomori Zsuzsanna a csapat átlövője, aki nem is lépett ezután pályára a mérkőzésen. A válogatott hazaérkezését követően Győrben Röntgen és MRI vizsgálatokra került sor, és megvizsgálta a játékost Dr. Balogh Péter a BL-címvédő csapatorvosa is, áll a klub által kiadott közleményben.

Tomori Zsuzsanna játékára most nem számíthat az ETO Forrás: Gyorietokc.hu

„A direkt térdkalács traumát követően porcleválás alakult ki a játékos térdkalácsa és a combcsont közötti terhelési felszínen. Szerdán arthroszkópos eljárással végzünk el rajta operációt. Várhatóan 6 hetet vesz igénybe felépülése" – nyilatkozta Dr. Balogh Péter.

A kiváló átlövőnek már többször is volt súlyos térdésrülése, legutóbb a 2015-ös dániai világbajnokság nyolcaddöntőjében, amikor teljes térdszalag-szakadást szenvedett, azaz valamennyi szalagja elszakadt, illetve megsérült.