Vágólapra másolva!
Október 12-én veszi kezdetét az európai klubkosárlabda legrangosabb sorozata, az EuroLiga. Magyar szempontból ez azért lehet érdekes, mert Hanga Ádám augusztusban aláírt az FC Barcelona Lassához, amely ebben az elitsorozatban szerepel. Hanga korábbi edzőjével, Sito Alonsóval, valamint egy rendkívül megerősített kerettel együtt azért harcol, hogy a katalán csapat visszakerüljön az európai kosártérképre. Nem titkolt céljuk a torna négyes döntője, a Final4, de van még néhány egyesület, amelyek hasonló tervekkel vágnak neki az új idénynek.

Hanga Ádámról és klubváltásáról már korábban írtunk, amikor azt elemeztük, mi várhat rá a Barcelonában és hogyan nézhet ki a gránátvörös-kék csapat. Azóta túl vagyunk egy számunkra sikeres Európa-bajnokságon, ahol Hanga a kezdeti ingadozás után kiválóan játszott. Ezzel jelezte, hogy készen áll a nagyobb kihívásokra, egyrészt a magyar válogatottat a nyolcaddöntőig vezette, másrészt ő is formába lendült.

Szüksége is lesz egy jól teljesítő Hangára a Barcának, ha szeretné elkerülni a tavalyi hatalmas kudarcot, amikor a spanyol bajnokságban csupán a hatodik lett, az EuroLigában pedig 30 meccsből mindössze 12-t nyert meg és a 11. helyen végzett, így a rájátszásba sem jutott be. A csapatot nyáron rendesen felforgatták, az új edző érkezésétől a játékfelfogás változását várják a szurkolók, egyszersmind azt, hogy az elmúlt sikertelenebb éveket maga mögött hagyja a katalán óriás.

Juan Carlos Navarro, a Barcelona élő legendája sokat volt reflektorfényben, a csapat sikeréhez az is kellhet, hogy átvegyék tőle a stafétabotot Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Mindenekelőtt azt érdemes tisztázni, hogy az Euroliga milyen versenysorozat. Annyiban közel áll a labdarúgó Bajnokok Ligájához, hogy itt is a legkiemelkedőbb európai csapatok küzdenek a trófeáért, a lebonyolítás azonban teljesen más. Nincs például selejtezőkör, vagy csoportmeccsek.

Az egész olyan, mint egy szuperbajnokság, mindenki játszik kétszer mindenkivel,

majd a 30 mérkőzéses alapszakasz után az első játszik a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, és így tovább.

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. A négy nyertes csapat bekerül a Final4-ba, ott pedig összesen két elődöntőt, egy bronzmérkőzést és egy döntőt rendeznek. 2017 tavaszán Isztambulban rendezték meg a négyes döntőt, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a történelem során először egy török csapat, a hazai pályán játszó Fenerbahce hódítsa el a serleget. Ebben a szezonban a Final4-t a belgrádi Crvena Zvezda otthonában, a 25 000 férőhelyes Kombank Arénában rendezik majd 2018 májusában.

25 000 néző csinálhat igazi katlant a Crvena Zvezda hazai meccsein, majd 2018 májusában a négyesdöntőben a Kombank Arénában Forrás: kombankarena.rs

Selejtezőket azért nem tartanak, mert az Euroliga 16 résztvevőjéből 11 állandó, ezek a csapatok hosszútávú megállapodást kötöttek az ULEB szervezetével. Az ULEB az európai bajnokságok uniója, egyúttal az EuroLiga üzemeltetője és nincs szerződése minden ország bajnokságával, például a magyarral sincs.

Korábban a Szolnoki Olajnak volt minimális esélye bekerülni az EuroLigába,

mivel 3 évig részt vett az ABA-ligában, ami az adriai térség csapatainak minibajnoksága. Ennek a győztesének járt egy hely az EuroLigában abban az időszakban, de az Olajnak soha nem volt reális esélye a bajnoki címre.

A Barcelona természetesen tagja annak a 11 klubnak, amelyek alanyi jogon indulhatnak a sorozatban, mivel az öreg kontinens egyik legmeghatározóbb csapata. A további 10:

Anadolu Efes, Fenerbache (törökök), Baskonia, Real Madrid (spanyolok), Olympiakos, Panathinaikos (görögök), CSZKA Moszkva (orosz), Maccabi Tel Aviv (izraeli), Zalgiris (litván), Olimpia Milano (olasz).

Hozzájuk csatlakozik a spanyol bajnok Valencia, a szovjet utódállamokat tömörítő VTB Liga második helyezettje, a Himki (az első a CSZKA lett, ezért „örökölte" a jogot a Himki), az Adria-liga a bajnokaként a Crvena Zvezda, a német bajnok Bamberg és a EuroCup győztese, a spanyol Unicaja Malaga.

A felhozatal rendkívül erős, Hangának és a Barcelonának először is az első nyolcba kellene bejutnia, utána a rájátszásban már bármi megtörténhet. Van azonban négy csapat, amely a Barcelonánál is esélyesebb, ezek a 2017-es négyes döntő résztvevői. Vegyük sorra őket.

Fenerbahce: illik a címvédővel kezdeni, még akkor is, ha elveszítették két kulcsjátékosukat. Bogdan Bogdanivocs úgy érezte, végre eljött az ideje, hogy áttegye székhelyét az Egyesült Államokba, a Sacramento Kings játékosa lesz a szerb. A tavalyi EuroLiga döntőjének legértékesebb játékosának választott Epke Udoh is talált visszautat az NBA-be, rá a Utah Jazz számít. Ennek ellenére a csapat még mindig erős, hiszen olyanok maradtak, mint Luigi Datome, Jan Vesely, Bobby Dixon, vagy Nikola Kalinics. Megvan az esélyük arra, hogy ismét bekerüljenek a legjobb négy közé.

A Fenerbahcénak megadatott tavaly, hogy hazai pályán koronázzák Európa királyáva Forrás: AFP/Bulent Kilic

Olympiakosz: Görög csapat, amely görög játékosok köré épül, ők alkotják az együttes magját. Spanulisz, Printezisz és Papanikolau mind minőségi kosarasok Európa-szinten is, hozzájuk érkezik majd az NBA-ből Brian Roberts és Hollis Thompson. Erős a keretük, talán javult is az előző szezon óta, tehát őket sem szabad leírni.

CSZKA Moszkva: ami az NBA-nek a Golden State Warriors volt tavaly, az idén az EuroLigában az orosz csapat lehet. Hatalmas csalódás volt számukra, hogy nem jutottak döntőbe az előző szezonban. Mi a megoldás?

Visszacsábítani Sergio Rodriguezt, az egyik legjobb európai kosarast Amerikából.

A korábbi Real Madrid-sztár tavaly ismét megpróbálkozott az NBA-vel, de csupán egy évet húzott le Philadelphiában. Innen igazolt a már eddig is bombaerős játékoskerettel rendelkező Moszkvába. Nando de Colóval kiegészülve a világ (az NBA-t leszámítva) legjobb hátvédpárosát alkothatják. És akkor még nem szóltunk Hjapáról, Voroncevicsről, vagy a szintén újonnan érkező Leo Westermannról. Kiemelkedik a csapat a mezőnyből, bizonyosan fejek fognak hullani, ha nem jutnak minimum a Final4-ba.

Real Madrid: nemcsak fociban, kosárlabdában is esküdt ellenség a Real és a Barca, meccseiket ugyanúgy El Clásicónak nevezik, még az EuroLigában is. Tavaly a 4. helyet szerezte meg a Real, de akkor még egészséges volt Sergio Llull, aki nyáron a spanyolok edzőtáborában elszakította térdszalagját, így ezt a szezon gyógyulással fogja tölteni.

Van viszont két új Európa-bajnokuk, Luka Doncic és Anthony Randolph személyében.

A csodatini Doncic már tavaly is vezér volt, ebben az évben pedig akár még egy szintet léphet, hogy aztán ő is átköltözzön az Egyesült Államokba jövőre, amikor minden valószínűség szerint az első három között fogják kiválasztani az NBA újoncbörzén.

Luka Doncic (77) és Anthony Randolph (0) a nyári Eb-győzelem után az EuroLiga trófeáért is együtt száll harcba Forrás: AFP/Ozan Kose

Nem könnyű tehát a Barcelona Lassa dolga, de a CSZKA mögötti csoportba bőven odaérhet és bárkit meg tud verni. Ehhez fontos természetesen az is, hogy hazai meccseket megnyerjék, kezdve az október 13-i nyitómeccsel a Panathinaikosz ellen. Hanga Ádám is kiemelte ennek a jelentőségét a Digisport Sport24 című műsorának adott interjújában:

A magyar bedobó arról is beszélt, hogy Sito Alonso mester egyelőre nem használja őt sokat támadásban, nincs olyan figura, amit rá játszanak ki, viszont annál nagyobb szerepe van a csapat védekezésében:

„Engem azért igazoltak, hogy védekezzek, és az lesz az elsődleges feladatom, hogy a védekezésben a maximumot nyújtsam. De úgy gondolom, hogy támadásban is jól tudtam beszállni a mérkőzésekbe, épp a múltkor oda is jött az edzőm, és azt mondta: látja, mennyi munkát beleteszek a védekezésbe, és ne féljek, tudja, milyen nehéz, hogy egyelőre semmilyen támadás nincsen rám kihegyezve és nincsen labda a kezemben. De nagyon nagyra értékeli, hogy ettől függetlenül ennyit dolgozok a védekezésben. Azt gondolom, hogy türelmesnek kell lennem, lehet, hogy lesznek olyan mérkőzések, amikor nem lesz sok időt a labda a kezemben,

Akármilyen módon tudom ebben a csapatomat segíteni, azt meg fogom tenni."

Hanga Ádám (jobbra) bekerült az EuroLiga legjobb játékosa közé Forrás: NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport

Ez már csak azért is érdekes, mert a sportando.com című oldal összeszedte az Euroliga legjobb 100 játékosát, amin Hanga a parádés 10. helyre került. A honlap jellemzése szerint Hanga egy igazi mindenes, egy olyan periméter-játékos, aki a kosárlabda minden szegmenségben jó: bedobja a triplát, jól támadja a gyűrűt és meg tudja teremteni a helyzeteket a csapattársaknak – miközben

hivatalosan is ő az Euroliga legjobb védője.

Ha valaki, akkor Sito Alonso edző is tisztában van ezzel, hiszen tavaly az ő keze alatt játszott a Baskoniában, ahol megmutatta, hogy Európa-szinten is klasszis. Reméljük, lesz alkalma arra is, hogy a Barcelona szurkolóinak is villantson ebből, csodálkoznánk, ha nem így lenne.