Társoldalunk:

Második meccsét is megnyerte a Sopron az Euroligában

2017.10.18. 22:17

A Sopron Basket szoros mérkőzésen nyert Lengyelországban a Polkowice ellen szerdán a női kosárlabda Euroliga második fordulójában.

Eredmény (az európai szövetség honlapjáról):
2. forduló, A csoport:
Polkowice (lengyel)-Sopron Basket 70-73 (22-10, 14-28, 15-14, 19-21)
a magyar csapat legjobb dobói: Jovanovic 16, Milovanovic 13

A magyar bajnok egy hete a Galatasaray elleni magabiztos, 72-55-ös hazai győzelemmel kezdte a sorozatot, második mérkőzése viszont szorosabban alakult, legalábbis az első két negyed után. A nyitószakaszt a hazaiak, a másodikat pedig vendégek nyerték fölényesen, a harmadik és negyedik tíz perc azonban már kiegyenlített küzdelmet hozott.

A soproniak tavaly is a Polkowice otthonában játszották az első idegenbeli mérkőzésüket, akkor az első fordulóban kétszeri hosszabbítás után 90-82-re nyertek.

A magyar együttes egy hét múlva a címvédő orosz Dinamo Kurszkot fogadja.