Társoldalunk:

Hokiakadémiát kapnak a székelyek

2017.11.03. 18:25

Letették a Székelyföldi Jégkorong Akadémia központi épületének alapkövét pénteken Csíkkarcfalván.

Az akadémia tájékoztatása szerint az épülő létesítmény elsődleges feladata az lesz, hogy megteremtse a szükséges logisztikai és humánerőforrás feltételeket a jégkorong-utánpótlásban sportoló gyerekek és az ebben dolgozó szakemberek számára. A beruházások egyik fontos pillére a csíkkarcfalvi akadémiai központhoz tartozó sportmetodikai- és orvosi szárny megvalósítása, ennek építését el is kezdték.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének kezdeményezésére indult el. Az ünnepségen a politikus köszönetet mondott azon személyeknek és intézményeknek, kiemelve Magyarország kormányát, akik hozzájárultak az intézmény létrehozásához.