Vágólapra másolva!
A DVSC-TVP 24-19-re kikapott a román SCM Craiova vendégeként, míg az Érd HC hazai pályán 31-21-re legyőzte a francia Issy Paris csapatát a női kézilabda EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában, a párharc szombati, első mérkőzésén.

A meccs első és második gólját a románok szerezték,

de a Debrecen gyorsan fordított (2-4), és a 16. percig remekül tartotta magát (8-8). Ezt követően több helyzetet is kihagytak a vendégek, ezt kihasználva Andrea Pricopi vezérletével a Craiova ellépett (13-9). A folytatásban is pontosabbak voltak a hazaiak, és a szünetben négy góllal jobban álltak.

A szünet után is a brazil Juliana Borges Lima és a dán Lotte Grigel révén igyekeztek tartani magukat a debreceniek,

mindketten sokat vállaltak, de hibáztak is. A románok 7-2-es sorozattal folytatták a találkozót (24-16), ám a hajrában összeállt a DVSC védekezése, az utolsó csaknem kilenc perc alatt nem kapott gólt, és mivel némileg sikerült felzárkóznia, izgalmasnak ígérkezik a jövő vasárnapi visszavágó.

A Craiova legeredményesebb játékosa Andrea Pricopi és Ardean Elisei volt egyformán hat találattal.

Női EHF Kupa, selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés:
SCM Craiova (román) - DVSC-TVP 24-19 (16-11)

Az Érd elsöprő fölényben volt az első félidőben,

és még a várakozásoknál is komolyabb, tízgólos előnyt alakított ki a szerb Katarina Krpez Slezak vezérletével. A francia együttes - amely mindössze 12 játékost nevezett a találkozóra - Crian Pintea révén igyekezett tartani magát, de a román beálló három gólja ehhez kevés volt.

A szünet után eleinte nem változott a játék képe, 24-9-es vezetés után azonban némileg kényelmessé vált az Érd, játékosai több helyzetet kihagytak, a párizsiak pedig ezt kihasználva 8-2-es sorozatot produkáltak.

Az ekkor kialakult különbség megmaradt a végéig, így a magyar csapat jó esélyekkel várhatja a jövő szombati visszavágót.

Női EHF Kupa, selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés:
Érd HC-Issy Paris (francia) 31-21 (18-8)

A párharcok továbbjutói a csoportkörbe kerülnek.