Vágólapra másolva!
A címvédő Győri Audi ETO KC a 13 gólos Nora Mörk vezérletével 27-24-re győzött a dán Midtjylland otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, szombaton Ikastban.

A győriek közül ezúttal is hiányzott a sérült Tomori Zsuzsanna, valamint a dán Anne Mette Hansen és a cseh Jana Knedlikova.

A holland Cornelia Nycke Groot szerepelt a keretben, de nem lépett pályára. A házigazdák már az ötödik percben időt kértek, mert három ETO-góllal kezdődött a találkozó. Nora Mörk kiválóan játszott, a vendégek hatodik találata volt az első olyan, amit nem a norvég jobbátlövő dobott.

Nora Mörk 13 góllal vette ki a részét a Győri Audi ETO KC győzelméből Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Ahogyan a két csapat magyarországi meccsén, úgy eleinte most is komoly győri fölény jellemezte a játékot. A különbség tovább nőtt (4-10), majd csökkenni kezdett, mert a BL-címvédő játékosai némileg megtorpantak, támadásban pontatlanná váltak és hat percig nem voltak eredményesek (9-10). A 18. percben Anja Althaus térdsérülés miatt kivált a vendégek közül, a német beálló saját csapattársával, a norvég Stine Oftedallal ütközött.

Az első félidő hajrájában az egyenlítésért támadott a Midtjylland, de nem járt sikerrel, a Győr kétgólos előnyben volt a szünetben.

A második felvonást is az ETO kezdte jobban, de a norvég Veronica Kristiansen irányításával egyenlítettek a dánok (17-17). A vendégek több lövőhelyzetet elhibáztak, de a dánok sem voltak sokkal pontosabbak. Tíz perccel a vége előtt ismét időt kért Ambros Matrín vezetőedző, mert újra döntetlen volt az állás (22-22). Együttese a hajrában megnyugtató különbséget alakított ki (23-26), amit megőrzött a végéig.

Ambros Martín csapata magabiztosan robog előre a BL-ben Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A Győr jövő vasárnap a francia Brest ellen zárja a BL csoportkörét. Ambros Martín csapata már egy héttel korábban biztosította a középdöntőbe jutását.

Eredmény, női Bajnokok Ligája, 5. forduló, B csoport:
Midtjylland (dán)-Győri Audi ETO KC 24-27 (12-14)
a Győr gólszerzői: Mörk 13, Oftedal 5, Puhalák 3, Broch, Görbicz, Amorím 2-2

korábban:
C csoport: FTC-Rail Cargo Hungaria - Vardar Szkopje (macedón) 28-29 (12-16)

Női kézi-BL: a Fradi majdnem elkapta a félelmetes Vardart

A csoportjából már továbbjutó FTC Rail-Cargo Hungária hazai pályán 29-28-as vereséget szenvedett a végső győzelemre is esélyes macedón Vardar csapatától. A vendégek a második félidő első harmadában már hét góllal is vezettek, de a magyar csapat óriásit küzdve kiegyenlített. A hajrában azonban a vendégek rutinja a javukra döntött.