Társoldalunk:

Veszprémben vehetnek revánsot Lékaiék a PSG-n

2017.11.18. 12:20

A múlt vasárnapi vereség után szombaton ismét a Paris Saint-Germain csapatával játszik a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

Az előző idényben bronzérmes veszprémiek az elmúlt hétvégén veszítették el veretlenségüket, Párizsban 33-28-ra kikaptak. Az ujjtörés után gyógyuló Nagy László nem játszhatott - a hírek szerint ezúttal már bevethető lesz -, a korábbi hetekben remekül teljesítő irányítót, Lékai Mátét pedig nagyszerűen semlegesítették a franciák.

Sérülés miatt Daniel Narcisse, Luka Karabatic és Luc Abalo is hiányzott a PSG-ből, amely ennek ellenére egyénileg és csapatként is jobban teljesített.

"Volt egy húszperces rövidzárlat, amikor problémáink voltak a védelemmel, ezen javítanunk kell. Tudjuk, hogy képesek vagyunk jobban játszani" - nyilatkozta klubja honlapján Ljubomir Vranjes, a magyar csapat vezetőedzője.

Nikola Karabatic a párizsi mérkőzésen tarthatatlannak bizonyultForrás: DPPI/Stephane Allaman

Dragan Gajic - aki öt gólt dobott Párizsban - elárulta, nagyon csalódottak voltak, mivel a második félidőben komolyabb agresszivitást mutattak, és nagyon meg akarták nyerni a meccset.

"Komoly vággyal és szenvedéllyel fogunk pályára lépni szombaton, de persze mindvégig hideg fejjel" - hangsúlyozta.

A MOL-Pick Szegedre szintén nehéz feladat vár, hiszen a Barcelona csapatát fogadja vasárnap. A csongrádiak a közelmúltban hazai pályán kikaptak az NB I rangadóján a címvédő Veszprémtől, majd a Bajnokok Ligája csoportkörében a német Rhein-Neckar Löwen és a francia HBC Nantes is legyőzte őket. A klub vezetői ennek ellenére kijelentették, hogy nincs edzőkérdés, és kiálltak a spanyol Juan Carlos Pastor mellett.

"Rendelkezünk a megfelelő tapasztalattal, hogy ezen a nehéz időszakon túltegyük magunkat. Nem vagyunk a legjobb passzban, de folytatjuk a kemény munkát, egységesek vagyunk" - nyilatkozta az M4 Sportnak a szakvezető. Hozzátette, a helyzetek értékesítésében, az ellentámadásokban, a nyomásgyakorolásban és a védekezésben is javulniuk kell.

"Mindenképpen küzdelmes mérkőzésre számítok. A győzelemhez szükséges, hogy sokat fussunk, és a Barcelonának meggyűljön a baja a védekezésünkkel. Egy győzelem ki tudna rántani minket a hullámvölgyből" - nyilatkozta Pastor.

Ezen a meccsen tér vissza Magyarországra az izlandi Aron Pálmarsson, aki 2015-től két szezonon át a Veszprémet erősítette, de idén nyáron viharos körülmények között távozott.

A női BL-ben a csoportkör utolsó fordulóját rendezik a hétvégén. A címvédő Győr szombaton tét nélküli találkozón fogadja a Brest Bretagne együttesét, hiszen már biztos, hogy a B csoportból a franciák nem jutnak a középdöntőbe. A holland Cornelia Nycke Groot a szerdai bajnoki meccsen tért vissza sérülését követően, Tomori Zsuzsanna, a cseh Jana Knedlikova, a dán Anne Mette Hansen és a német Anja Althaus azonban továbbra is hiányzik a csapatból.

A Ferencváros vasárnap a norvég Larvik otthonába látogat, amelynek még van esélye a továbblépésre, és ezért valószínűleg mindent meg is fog tenni.

A női EHF Kupa selejtezőjében a harmadik forduló visszavágóit rendezik. Az Érd és a Dunaújváros kedvező helyzetből várja a párharc második felvonását, de a Debrecennek is van esélye a csoportkörbe kerülésre, ellenben a Vác csapatára a hazai pályán elveszített első meccs után szinte lehetetlen feladat vár Törökországban.

A férfiak az első mérkőzéseket játsszák az EHF Kupa-selejtező harmadik körében ezen a hétvégén.