Vágólapra másolva!
62 éves korában meghalt Szabó László, az 1986-ban világbajnoki ezüstérmet szerzett magyar kézilabda-válogatott legendás beállósa.

Hatvankét éves korában szerdán elhunyt Szabó László világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó - jelentették be a magyar szövetség sajtótájékoztatóján. Szabó László a vb-ezüst mellett két olimpiai negyedik helynek is örülhetett a válogatott színeiben, míg a szegedi Tisza Volánnal háromszor nyert Magyar Népköztársasági Kupát, összesen 209 alkalommal szerepelhetett a válogatottban.

Az egykor félelmetes fizikai erejéről is híres szegedi beálló hazai pályafutását követően Ausztriában és Németországban is sikerrel szerepelt.

A korábbi klasszis sokáig egy kis falu szociális otthonában nyomorgott, ahol Jocha Károllyal is beszélgetett. Néhány éve súlyos kerékpárbalesetet szenvedett, amelynek következtében kerekesszékbe került. Szerda reggel a makói szociális otthonban hunyt el. A vele készült májusi riportot itt tudják elolvasni:

Messze az emberektől nyomorog egykori klasszis kézilabdázónk

1986-ban a magyar férfi kézilabda-válogatott világbajnoki ezüstérmet nyert Svájcban. Ehhez hasonló bravúrt azóta sem ért el a válogatott, amelynek világversenyen mindmáig ez az utolsó érme. Annak az együttesnek az egyik legnagyobb csillaga a szegedi Szabó László, alias Sonka volt.