Társoldalunk:

Hét éve nem látott bravúrra készülnek a kézislányok

2017.12.10. 13:21

A magyar női kézilabda-válogatott hét éve nem győzte le tétmeccsen Franciaországot, a legutóbbi olimpia ezüstérmesét. Mondanunk sem kell, elképesztő bravúr lenne, ha ez vasárnap este Lipcsében sikerülne, hiszen az esélyek nem Kim Rasmussen csapata mellett szólnak. A németországi világbajnokságon játszott már úgy a magyar csapat, hogy azzal a produkcióval bárki ellen nyerhet, de úgy is, hogy bárki ellen kikaphat. Hogy a nyolcaddöntőben merre leng ki az inga, az az egyik nagy kérdése a franciák elleni találkozónak.

A 2010-es illehammeri Európa-bajnokságon az akkor Mátéfi Eszter vezette magyar válogatott 21-18-ra verte mai ellenfelünket. Az más kérdés, hogy ezzel a győzelemmel sem mentünk semmire, mert a végén a tizedik helyen zárta a kontinenstornát Magyarország.

A földön Katty Piejos. 2010-ben a lillehammeri Európa-bajnokságon a magyarok 21-18-ra verték a franciákatForrás: AFP/Attila Kisbenedek

Ennél szívszorítóbb történet a 2003-as zágrábi világbajnoki döntő, amelyet a Mocsai Lajos dirigálta magyarok úgy vesztettek el hosszabbításban a franciák ellen, hogy gyakorlatilag kezükben volt a győzelem.

Hagyjuk is a múltat, foglalkozzunk a jelennel. A magyar lányok szombaton autóbusszal érkeztek meg Stuttgartból Lipcsébe. Mehettek volna repülővel is, de a szervező bizottság eléggé arcátlan módon hajnali négy órára tette a gép indulását. A furcsa történet további részleteivel is érdemes picit foglalkozni. A németek azt mondták, azért a szokatlan indulási időpont, mert charterjáratról van szó. Aztán kiderült, hogy ez nem így van, csupán annyi történt, hogy egy menetrendszerű gépen a helyi szervezők lefoglalták az összes helyet. Kim Rasmussen azonban úgy gondolta, nem teszi ki a felesleges tortúrának a lányokat, akik aztán busszal jöttek svábföldről az egykori NDK egyik legnagyobb városába. 

Mivel a francia válogatott 2016-ban ezüstérmes lett a riói olimpián, joggal gondolhattuk azt, hogy az A csoport első helyén ők kötnek ki a világbajnokságon. Ehhez képest rögtön az első csoportmeccsen 24-23-ra vereséget szenvedtek a szlovénoktól, amely az egész vb egyik legnagyobb meglepetése - történjen bármi a hátralévő egy hét alatt.

Bódi Bernadett az utolsó két csoportmeccsen fantasztikus teljesítményt nyújtottForrás: MKSZ/Kovács Anikó

A spanyolokkal játszott döntetlen után az is eldőlt, hogy a franciák nem nyerhetik meg a csoportot, oda a románok futottak be. Így jött össze a Magyarország-Franciaország nyolcaddöntő, hiszen mi a B csoport 3. helyén végeztünk, ők pedig az A2 pozicíóban. Nehezebb ellenfelet az A csoportból nem kaphattunk volna.

A magyar válogatottnak eddig a Lengyelország elleni negyedik csoportmeccs második félidejében (annak is az első húsz percében) mutatott játéka volt az, amely bárki ellen elég lehet a győzelemre. Akkor tényleg ihletett állapotban játszott a társaság. Azzal mindenki tisztában van, hogy a franciák ellen ezt nagyon nehéz lesz megismételni. Figyelmeztető jel az is, hogy mind a lengyelek, mind a csehek elleni mérkőzésen jelentősebb előnyhöz jutottunk, de ezt egyik esetben sem tudtuk megtartani. A magyar lányok tehát egy mérkőzésen belül is képesek a csúcsra érni, majd onnan gyorsan leszaladni.

Bíró Blanka a magyar kapuban megbabonázta a cseheket. Jó lenne, ha a franciák ellen is így védeneForrás: MKSZ/Kovács Anikó

A két évvel ezelőtti világbajnokságon Lengyelország állította meg a magyar csapatot a nyolcaddöntőben - az a vereség gyakorlatilag az olimpiai részvételtől való búcsút jelentette. Ne feledjük, hogy a magyar női kézilabda-válogatott sem a 2012-es londoni, sem a 2016-os riói olimpián nem lehetett ott, a visszaesés egyértelmű, de egy esetleges nyolc közé jutással lehet ezen a sötét képen javítani. Távolabbra most nem érdemes nézni, annyit mindenesetre érdemes rögzíteni, hogy a francia-magyar meccs továbbjutója a szerb-montenegró nyolcaddöntő győztesével játszik a négy közé jutásért.

A francia kapus, Darleux az egész világbajnoki mezőnyt tekintve eddig a legeredményesebb, mert a lövések 45 százalékát kivédte.

Cleopatre Darleux (jobbra), a francia válogatott kapusa az egész vb eddigi legjobb kapuvédőjeForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Harald Tittel

Ami a kapusokat illeti, azzal nálunk sincs gond, mert Janurik Kingának és Bíró Blankának is volt már ezen a tornán egészen kiváló produkciója.

A Magyarország-Franciaország vb-nyolcaddöntőt az Origo 17.30-tól élőben közvetíti.