Társoldalunk:

Vranjes: Megmutattuk az erőnket a spanyolok ellen

2018.01.16. 11:48

Kedden a magyar csapat szállásán tartott sajtó félórát a horvátországi Európa-bajnokságon szereplő férfi kézilabda-válogatott. Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány itt beszélt a csehek dánok elleni győzelméről, és arról, hogy mire készülhetünk szerdán a sorsdöntő, utolsó csoportmeccsen.

Változott-e a helyzetünk a hétfői eredmények tükrében?
Nem mondanám. Eddig is készültünk a csehek elleni meccsre, és ez most is így lesz, mert nyerni akarunk, és mindent megteszünk, hogy négy góllal tudjunk győzni. A csapat megmutatta az erejét a spanyolok ellen, ez a legfontosabb.

Mi volt az első gondolatuk, amikor megtudták a cseh-dán mérkőzés eredményét?
Nem örültünk neki, de túl sokat nem is gondolkodunk ezen. Ilyen a kézilabda. Keményen harcoltak, ráadásul volt egy kapusuk, Martin Dalia, aki 40 százalékkal védett, ez a két dolog pedig már elég is, hogy bármilyen ellenfelet le tudj győzni.

Meglepte a csehek jó játéka?
Nem, egyáltalán nem. Tudtuk, hogy nagyon jól védekeznek, a kapuban pedig ott volt Dalia, aki, legalábbis az utolsó percekben, amit már láttunk a tévében, tökéletesen védett. Mondjuk, ő egy rendkívül rutinos kapus, én is játszottam ellene, szóval ezt tudtuk. Ami egy kissé meglepett, az az volt, hogy támadásban is milyen jók voltak, erre nem igazán számítottunk.

Hogy látja a csapat fejlődését az első két meccs tükrében?
Nagyon sokat fejlődtünk, folyamatosan lépkedünk előre. Számos olyan dolgot láttam, amiben már a két meccsen is nagyon sokat fejlődtünk. Nem csak a hozzáállusnk volt jó a két mérkőzésen, hanem jól is játszottunk. Bízom benne, hogy a következő lépést is meg tudjuk tenni.

Vranjest nem lepte meg a csehek jó játéka a dánok ellen, ettől függetlenül bízik a sikerben és a továbbjutásbanForrás: AFP/Mikael Fritzon

Császár Gábor a spanyolok elleni meccs után azt mondta, jó úton járunk, de még meg kell tanulnunk megnyerni az olyan szoros meccseket, mint az volt. Egyetért ezzel?
Ez így is van, de ehhez idő kell. Reálisan nézve nekünk még nincs olyan minőségű keretünk, hogy felvegyük a versenyt a dánokkal és a spanyolokkal. Egyelőre túl sok technikai hibát követünk el.

De, ahhoz már megvan a keret minősége, hogy a cseheket legyőzzük?
Teljes mértékben! Ha jól játszunk, akkor nem lehet kérdés, hogy győzni fogunk.

A beszélgetésen Vranjestől megkérdezték, hogy készül-e cserére a keretben, azaz kihasználja-e a szabályok adta lehetőséget, hogy két új játékost nevezzen be a tornára (erre a csoportkör, a középdöntő és a helyosztók során is van lehetőség). A svéd szakember szavaiból kiderült, hogy mindkét szélsőt, azaz Fekete Dávidot és Országh Ádámot is be fogja cserélni, de, hogy kinek a helyére, azt nem árulta el. De az is lehet, hogy csak viccelt, és változatlan csapattal megyünk neki a cseheknek.