Euroliga: csak az UVSE nyert a női magyar pólócsapatok közül

UVSE, vízilabda
Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar bajnok UVSE a női vízilabda Euroliga budapesti csoportselejtezőjében
Vágólapra másolva!
A magyar bajnok UVSE győzelemmel, a BVSC és a Dunaújváros vereséggel kezdett a női vízilabda Euroliga csoportselejtezőjében. A győztes magyar csapat a görög Vuliagmenit verte, a másik fővárosi csapat az orosz Kirisitől, míg a DFVE a spanyol Sabadelltől kapott ki.

Eredmény, női Euroliga, 2. selejtezőkör, 1. forduló:
G csoport:
UVSE-Vuliagmeni (görög) 12-8 (3-1, 2-2, 4-3, 3-2)
a magyar csapat góldobói: Steffens 4, Keszthelyi 3, Sevenich, Parkes 2-2, Csabai 1

Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar bajnok UVSE a női vízilabda Euroliga budapesti csoportselejtezőjében, amelynek pénteki nyitónapján négy góllal nyert a görög Vuliagmenivel szemben.

A negyeddöntőbe jutásért zajló sorozat első napján az UVSE az elején hátrányba került, de 1-1 után fordított, s már nem is engedte át a vezetést az amúgy szívósan ellenálló görögöknek. A Vuliagmeni 4-1-ről 4-3-ra, 7-3-ról 7-5-re, majd 10-6-ról 10-8-ra felzárkózott ugyan, ám igazán szorossá nem tudta tenni a találkozót, amelyen az UVSE részéről az új szerzemény, a kétszeres olimpiai és világbajnoki aranyérmes Maggie Steffens, és a csapatkapitány Keszthelyi Rita jeleskedett a leginkább: előbbi négyszer, utóbbi háromszor vette be a vendégek kapuját.

Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar bajnok UVSE a női vízilabda Euroliga budapesti csoportselejtezőjében Forrás: Madar Davidinfo@madardavid.hu+3630-7005390/Madar DavidInfo@Madardavid.Hu+

Eredmény, női Euroliga, 2. selejtezőkör, 1. forduló:
G csoport (Hajós uszoda):
Kirisi (orosz) - BVSC-Zugló 16-8 (3-2, 5-2, 4-3, 4-1)
a magyar csapat góldobói: Leimeter 4, Gyöngyössy 2, Máté, Kele 1-1

Súlyos vereséggel kezdett a BVSC a női vízilabda Euroliga budapesti csoportselejtezőjében a Hajós uszodában: a vasutascsapat pénteken a címvédő orosz Kirisitől kapott ki nyolc góllal négyesében.

A negyeddöntőbe kerülésért zajló második selejtezőkör első napján a BVSC - Gyöngyössy Anikó és Leimeter Dóra jóvoltából - 2-1-re vezetett ugyan az elején, utána azonban beindult az orosz pólós gépezet. 4-2-ről 4-3-ra még javított a BVSC, válaszul a Kirisi viszont sorozatban vette be a magyar kaput, és ötgólosra hizlalta előnyét (9-4). A harmadik negyedben tovább nőtt a különbség (12-6), a befejező játékrészben pedig - 14-7 után - Leimeter még egyszer betalált ugyan, a vége azonban súlyos, 16-8-as vereség lett.

Eredmény, női Euroliga, 2. selejtezőkör, 1. forduló:
H csoport:
Sabadell (spanyol)-Dunaújváros 13-8 (4-3, 4-3, 2-1, 3-1)
a magyar csapat góldobói: Gurisatti 3, Vályi V. 2, Mchunu, Szilágyi, Garda 1-1

Vereséggel startolt a Dunaújváros a női vízilabda Euroliga barcelonai csoportselejtezőjében: a magyar együttes a spanyol Sabadell-jel szemben maradt alul 13-8-ra négyesében, amelynek tagja még egy másik spanyol gárda, a St. Andreu és a holland Utrecht.

A negyeddöntőbe jutásért zajló sorozat nyitómeccsén a Dunaújváros - Gurisatti Gréta góljaival - kétszer is vezetett (0-1, 1-2), de még az első negyedben fordított az álláson a Sabadell (4-3). A második negyedben 5-5-ig tartotta magát a magyar együttes, utána viszont a spanyol gárda elhúzott 9-6-ra. A duplázó Vályi Vanda a harmadik játékrész elején 9-7-re még módosított, utána azonban már nem volt visszaút a Dunaújváros számára, a vége ötgólos vereség lett.

A körmérkőzéses sorozat vasárnapi zárásakor a négy kvartettből az első két helyezett jut be az Euroliga legjobb nyolc csapata közé. A negyeddöntőben a csoportelsőket a négyesek második helyezettjeivel sorsolják össze.

A magyar csapatok szombati programja:
G csoport:
18.15: UVSE-Kirisi
19.45: BVSC-Vuliagmeni
H csoport:
20.30: St. Andreu (spanyol)-Dunaújváros