Vágólapra másolva!
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabda-csapata 27-25-re kikapott a francia Metz vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligájának középdöntőjében. A francia csapat elsősorban kiváló kapusteljesítményére és hatékony védekezésére építve már hat góllal is vezetett a második félidőben, de a zöld-fehérek visszajöttek a meccsbe, és végül csak két góllal kaptak ki.

Bajnokok Ligája, középdöntő, B-csoport:
Metz Handball–FTC-Rail Cargo Hungaria 27-25 (10-13)
az FTC gólszerzői: Lukács 7, Háfra, Van der Heijden 4-4, Schatzl, Snelder 3-3, Hornyák, Kovacsics, Faluvégi, Szucsánszki 1-1

A B-csoportban a Metz, a Ferencváros és a Buducnost fut versenyt a Vardar mögötti második helyért, és a három egyaránt hat ponttal álló csapat összecsapásainak különösen nagy a tétje.

Ez is meg is látszott az első perceken, ugyanis egy gyors gólváltást követően a kilencedik percig kellett várni a mérkőzés harmadik góljára, amit Háfra Noémi szerzett. A decemberi világbajnokságon a felnőtt válogatottban remek játékkal bemutatkozó fiatal átlövő ezt követően is remeklt, és a zöld-fehérek 6-3-as vezetésénél már három gólnál járt.

Az első félidő elején még volt ok az örömre Forrás: MTI/Kovács Tamás

A félidő közepén jártunk ekkor, és nem örültünk, amikor egy francia időkérés után másfél perc alatt tűnt el az előny.

Az FTC jobbára vezetett, hol egy, hol két góllal, a franciák főleg gyors indításokból tudtak gólt lőni, a 28. percben azonban a negyedik gólját szerző, korábban a Győri Audi ETO-ban is megfordult Ana Gros találatával először vezetett a Metz (11-10), majd hozzá tettek még egyet. A franciák kapujában a montenegrói Marina Rajcic több nagy bravúrt is bemutatott, Gros ötödik gólja viszont azt jelentette, hogy a Metz 13-10-es előnyével mehettek szünetre a csapatok.

A különbség ahhoz képest nem is volt olyan nagy, hogy a Ferencvárosnál 18, míg a Metznél 48 százalékos volt a kapusteljesítmény.

A második játékrészre a Ferencváros kapujába beállt Bíró Blanka a meccset kezdő Szikora Melinda helyére, a mezőnybe pedig Hornyák Dóra érkezett, aki gyorsan be is köszönt egy gólpasszal,

majd Lukács találata után már csak egy gól volt a franciák előnye.

Viszont támadásban és védekezésben is sokat hibázott az FTC, elől ziccerek maradtak ki, hátul pedig különösen Deuna Zaadi okozott sok gondot. Elek Gábor is erre hívta fel a figyelmet, amikor a 41. percben időt kért, miután először vezetett négy góllal a Metz (19-15).

Az FTC sorra kapta a két perces büntetéseket, de, amikor emberelőnyben volt, akkor sem tudott élni a lehetőséggel. Különösen fájó volt Nerea Pena és Kovacsics Anikó betlije: a csapat két legeredményesebb játékosa (ketten együtt 78 BL-találatnál tartottak a szezonban a mérkőzés előtt) egyetlen árva találat nélkül állt.

Nerea Pena (labdával) góljai nagyon hiányoztak Metzben Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Ana Gros viszont ekkor már a kilencediket vágta be Bíró kapujába. Az utolsó tíz percnek öt gólos hazai előnnyel (24-19) vágtak neki a csapatok, Kovacsics Anikó első gólja - egy takarásból, csípő mellől elengedett bomba - úgy kellett, mint egy falat kenyér.

Hatékonyabb lett a Ferencváros védekezése, támadásban pedig Szucsánszki Zita is bekapcsolódott a játékba, gólt lőtt és több remek passzt is kiosztott, a hajrára pedig már ott lihegtek a zöld-fehérek a Metz nyakán. Sajnos az utolsó két percben,

amikor már csak egy góllal mentek a franciák

két támadást sem tudott kivédekezni a Fradi, és az utolsó támadásból sem tudott Kovacsics Anikó betalálni, így 28-25-re nyertek a franciák. A mérkőzés után a magyar kispadról jelezték, hogy az egyik gól tévesen került az eredményjelzőre - a játékvezetők nem adták meg, ez tisztán látszott a tévés közvetítésben - a zsűri pedig helyt adott a reklamálásnak, így a hivatalos végeredmény 27-25 lett.

A feladat nem egyszerű, de nem is megoldhatatlan: március 3-án Dabason legalább három góllal meg kell verni a Metzet és akkor nem lesz kérdés, hogy melyik csapat végez előrébb a tabellán.

A csoport állása: 1. Vardar Szkopje (macedón) 12 pont, 3. Metz 8, 3. Ferencváros 6 (175-167), 4. Buducnost Podgorica (montenegrói) 6 (154-151), 5. SG BBM Bietigheim (német) 2 (150-176), 6. Thüringer HC (német) 2 (141-170)