Társoldalunk:

Hősiesen helyt állt, de kiesett a BRSE a női röplabda CEV-kupából

2018.02.07. 22:22

Nehéz feladat várt a BRSE női röplabda-csapatára a CEV-kupa 2. fordulójának visszavágóján, ugyanis idegenben kellett ledolgoznia 3-0-s hátrányát a 2016-os BL-győztes olasz Pomi Casalmaggiore ellen. Ráadásul sérülések is hátráltatták a magyar együttest, amely végül hatalmasat küzdött, de nem tudta kiharcolni a továbbjutást a sztárcsapattal szemben és kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.

A BRSE nem számíthatott két kulcsjátékosára, a montenegrói válogatott ütőre, Kszenija Ivanovicsra, valamint a magyar válogatott liberóra, Szpin Renátára sem. Mindkét lány komolyabb sérülést szenvedett a múlt pénteki, Nyíregyháza elleni Extraliga szuperrangadón, így mindössze 12 játékost tudott magával vinni Olaszországba Alberto Salomoni vezetőedző.

A túloldalon érdekesség, hogy a Pomi már nem Casalmaggioréban játssza hazai meccseit, három évvel ezelőtt ugyanis beszakadt az ottani csarnok teteje, amit nem újítottak fel. A klub inkább átköltözött Cremonába, ahol azóta a 3500 férőhelyes Mario Radi Sportcsarnok ad otthont a mérkőzéseknek. A teltháztól azért messze voltunk, de a jó hangulat így is garantált volt, a hazai drukkerek dobokkal és hatalmas zászlókkal érkeztek.

Az első labdamenet rögtön maratonira sikerült, de sajnos olasz pont született belőle. Ezt még követte kettő, de Lucia Fresco leütésével rögtön megjött az első csabai is. Nem segítette a magyar csapat dolgát, hogy pont mögötte ültek az olasz ultrák, akik megafonnal üvöltötték tele a csarnokot. 

Az öltözőben mosolygósan várták a lányok a meccsetForrás: BRSE

Kiválóan védekezett a Casalmaggiore, 5-1-es olasz vezetésnél Alberto Salomoni kikérte első idejét. Az Ivanovics helyén kezdő 17 éves Glemboczki Zóra volt ezután rögtön eredményes, de azonnal jött az olasz válasz, amit még két hazai találat követett. Nem indult jól tehát a visszavágó a BRSE-nek, amely mindössze egy játszmát veszíthetett ahhoz, hogy aranyszettet harcoljon ki a világklasszisokkal teletűzdelt Pomi ellen.

Felváltva születtek innentől a pontok, Bodnár Dorottya ászt nyitott, majd Lucija Mlinar és Barbora Koseková is pontot szerzett, 11-10-re visszajött a Békéscsaba, innentől pedig szorosan tapadt ellenfelére. Elképesztő labdákat mentett meg az olasz csapat, ebben a legendás feladó, Eleonora Lo Bianco járt élen, aki bármilyen rossz fogadásból kiváló előkészítést varázsolt. Az amerikai Annie Drews keze is sült sajnos, leütéseivel sokszor nem tudott mit kezdeni a Békéscsaba, de szerencsére az olaszok sem Mlinar megoldásaival.

Maroknyi békéscsabai szurkolótábor CremonábanForrás: cev.lu

20-19-nél ellépett a Casalmaggiore, 24-20-nál pedig szettlabdákhoz jutott, de az elsőt a csapatkapitány Dobi Edina hárította egy tökéletes egylábassal, majd Glemboczki is fontos pontot szerzett. Annie Drews védhetetlen leütése azonban azt jelentette, hogy megnyerte az első játszmát a 2016-os BL-győztes. Innentől három szettet kellett nyernie a Békéscsabának ahhoz, hogy aranyszettig eljusson.

Ebben a szellemben is kezdte a másodikat a Linamar-BRSE, az első két pontot megnyerte, majd 4-1-re is elhúzott Koseková ászával, 5-5-nél viszont egalizált a Pomi, majd fordított 8-5-re. Sajnos néhány rossz nyitás és fogadás után már 12-7-re vezetett a Casalmaggiore, pedig támadásban egyáltalán nem játszott jobban a hazai együttes. Salomoni igyekezett rotálni a csapatot folyamatosan és frissen tartani, de a hálóban landoló szervákkal ő sem tudott mit kezdeni. 16-11-es Pomi-előnynél jött a technikai szünet, amit aztán egy újabb hosszú és izgalmas labdamenet követett, de sajnos megint olasz ponttal zárult.

Annie Drews (11) egyik védhetetlen leütése a sok közülForrás: Origo

Hősiesen tartotta magát a békési csapat, de Drews keze csak nem akart kihűlni, szerencsére Mlinarnak többnyire volt válasza, és Dobi is bejelentkezett 1-1 jó blokkal. Az ötpontos különbség viszont állandósult, 20-15-nél 5 pontra volt a továbbjutástól a Casalmaggiore. Ekkor erőre kapott a BRSE és 21-18-ra felzárkózott, a Koseková helyett beálló Petrenkó Brigitta is bemutatott jó megoldásokat. 

Innentől viszont sajnos nem volt megállás és minden pontot a Casalmaggiore ütött be, 25-18-ra megnyerte a második játszmát is, amivel a továbbjutás is eldőlt sajnos.Persze a meccs három nyert szettig tart, így innentől már "csak" a győzelemért hajtott a Békéscsaba.

Becsületére legyen mondva mindenkinek, hogy nem adta fel a kiesés után sem, 4-2-re vezetett a BRSE a harmadik játszmában, de a hazai csapat is presztízskérdést csinált a győzelemből és villámgyorsan bevert zsinórban 5 pontot.

A horvát Lucija Mlinar volt a BRSE legjobbjaForrás: cev.lu

12-6-ra, majd 15-9-re is vezetett már a Pomi, Martina Guiggi és Drews sem lassított, de a holland válogatott csapatkapitánya, Maret Balkenstein-Grothues is kiválóan játszott ekkor, ahogy végig. A Békéscsaba kezdett szétesni, 18-10-es hátrányban volt már, de Mlinar és Szedmák Réka pontjaival összejött egy kisebb felzárkózás zsinórban 4 ponttal. A méretes különbséget viszont nem sikerült teljesen eltüntetni, így az utolsó szettet is megnyerte a Pomi Casalmaggiore 25-17-re, és 3-0-ra megnyerte a visszavágót is. 

Végeredmény, CEV-kupa, 2. forduló visszavágó:
Pomi Casalmaggiore (olasz) - Linamar BRSE 3-0 (22, 18, 17)

Nyolcaddöntőbe jutott kettős győzelemmel a Pomi Casalmaggiore.

Pokoli hangulatot teremtettek az olasz fanatikusokForrás: cev.lu

 Alberto Salomoni edző így értékelte a mérkőzést:

„Tudtuk, hogy a Casalmaggiore erősebb csapat, ráadásul Ivanovics és Szpin nélkül még nehezebb helyzetben voltunk. De kiadtuk magunkból a maximumot, persze néhány helyzetet jobban is megoldhattunk volna. Az mondjuk biztos, hogy ma jobban játszottunk, mint az első meccsen. Akkor csak az első szettben voltunk jók, ma viszont végig odatettük magunkat, persze ilyenkor hibák is becsúsznak, de ez természetes, amikor a 16-17 évesek is lehetőséget kapnak. Nem játszottunk rosszul, de tudjuk, mire vagyunk képesek és azt is, miben kell fejlődnünk. Ez egy tanulási folyamat része, próbáljuk továbbvinni a jó dolgokat, hogy a bajnokságban, a kupában és a Mevza-kupában is elöl végezzünk."

Alberto Salomoni szerint kiadta magából a maximumot a csapatFotó: Csudai Sándor - Origo

A mérkőzés legjobbja vendégjátékosa, Lucija Mlinar szerint semmi ok az elkeseredésre:

„Rendkívül erős csapattal játszottunk, tele sztárokkal, az olasz ligában ugyan kevésbé szerepelnek jól, de az a világ egyik legerősebb bajnoksága. Két kulcsjátékosunk is hiányzott, ennek ellenére természetesen úgy vágtunk neki ennek a mérkőzésnek, hogy kiadjuk magunkból a maximumot és próbáljunk nyerni. Utóbbi nem jött össze sajnos, az ellenfél jobb volt és megérdemelten nyert. Ma jobban is akartunk, mint két héttel ezelőtt az odavágón, amikor az első szett után összeestünk. Magamat nem szeretem értékelni, mindig próbálok jobban és jobban játszani, ha 100%-ot adok és azzal segítem a csapatot, azzal már elégedett vagyok. Innentől a cél, hogy megnyerjünk minden meccset a szezonban. Sopánkodásra pedig nincs idő, hiszen hétfőn már egy fontos rangadó vár ránk az Extraligában."