Társoldalunk:

Az Alba litván, a Körmend olasz ellenfelet kapott a kosárlabda EK-ban

2018.02.08. 15:58

Az Alba Fehérvár litván, az Egis Körmend pedig olasz ellenfelet kapott a férfi kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjében.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a csütörtöki sorsoláson tehát elkerülte egymást a két magyar együttes. A fehérváriak a Juventus Utenával, a vasiak pedig a Reyer Veneziával találkoznak, mindkét ellenfél a Bajnokok Ligájából érkezett. Az első mérkőzéseket idegenben vívják március 7-én, a visszavágókra pedig Magyarországon kerül sor egy héttel később.

Az EK-ban korábban búcsúzott a Szolnoki Olaj és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely.