Társoldalunk:

A bírókat és Litvániát is legyőztük, nagy lépés a 2019-es kosár Eb-re

2018.02.14. 19:53

Huszonöt perc elteltével a mennyországban és a 2019-es női kosárlabda Európa-bajnokságon érezhette magát a magyar válogatott, mert a litvánok elleni miskolci Eb-selejtezőn 60-44-re vezetett. Ekkor néhány kétes játékvezetői ítélet annyira megzavarta az addig ihletett formában játszó magyar csapatot, hogy Litvánia a pokolból is visszakapaszkodva újra átvette a vezetést. Ám az élete formájában játszó Határ Bernadett és Raksányi Krisztina vezetésével, drámai meccsen a magyar válogatott mégis nyert 78-76-ra és ezzel óriási lépést tett a 2019-es női Európa-bajnokság felé.

2017 novemberében a magyar női kosárlabda-válogatott idegenben 73-70-re verte Litvániát az Eb-selejtezők első fordulójában. Már akkor tudni lehetett, hogy ez a váratlan, de nagyon szép győzelem akkor ér igazán sokat (vagy mindent), ha a két együttes hazai, miskolci összecsapásán is mi nyerünk. Litvániában a magyar válogatott az esélytelenek nyugalmával játszott (és nyert), szerdán, Miskolcon viszont már bennünket nyomott a tét. Egy esetleges magyar győzelem ugyanis óriási lépést jelentett volna a 2019-es Európa-bajnokságra való kijutáshoz. 

Studer Ágnes triplái és irányítójátéka élményszámba mentFotó: Szabó Gábor - Origo

Raksányi Krisztina triplájával indult a miskolci buli, majd egy eladott labdát követően Goree duplázott. Jól kezdett a magyar válogatott, de Petronitye duplájával hamar a zöld mezben játszó litvánok jutottak előnyhöz (5-6.) Hektikus volt a meccs első negyede, felváltva vezettek a csapatok, a magyarok játékában olykor benne volt a megilletődöttség, vagy a pszichés teher. A jó öreg városi sportcsarnokban ugyan nem volt telt ház (a miskolci közönség passzivítása egy ilyen meccsen megérne egy bekezdést), de akik kijöttek, nagyszerű hangulatot teremtettek. A 6. percben egycsapásra megváltozott a magyar csapat játéka. Studer dupláját a Szekszárd irányítójának jó védekezése követte, majd a Sopron magasembere, Határ Bernadett dobott be egy szép tempót.

Magyar időkérés Miskolcon, Székely Norbert szövetségi kapitány magyarázFotó: Szabó Gábor - Origo

17-12-es magyar vezetésnél a litvánok azonnali időkéréssel szakították meg a nagy magyar rohamot. Ez tökéletesen sikerült nekik, mert a 8. percben már 17-16 volt az állás. Ekkor megint Studer Ágnes húzta ki a kissé kátyúba ragadt szekeret, egy újabb szép tempó és 19-16-ra vezettek a magyarok. Innen megint egy 0-5-ös litván szakasz jött, Nacickaite triplája a támadóidő lejártának pillanatában esett be a magyar kosárba. 19-23-nél Dubei Debóra triplája kellett ahhoz, hogy ne húzzon el túlságosan az ellenfél. Az első negyed egypontos litván vezetéssel zárult (24-25), Határ Bernadett palánk alatti támadójátéka pedig emlékezetes maradt.

Raksányi kosarával, majd két kihagyott litván büntetővel kezdődött el a második negyed. A két csapat képtelen volt elszakadni egymástól, hol mi, hol a vendégek vezettek egy ponttal. Studer, aki ekkor a mezőny legjobbja volt, mint kígyó az őserdőben, úgy ért a palánk alá: 30-27 ide, "jelentős" az előny. A magyar lányok a kinti dobásokat preferálták, nem véletlenül. Raksányi Kriszta hármasa után 33-29, megint időkérésre késztettük a litvánokat.

Magyarortszág női kosarasai összeszorított foggal küzdöttek Litvána ellenFotó: Szabó Gábor - Origo

Aztán jött a Dubei-show. A Sopron tehetséges kosarasa gól plusz jó kosara, 36-29, ez a hét pont már a meccs addigi képét tekintve jelentős előnynek számított. Jól szedtük a támadólepattanókat, a csapat elképesztően harcolt, Studer meg - ahogy szokta - triplázott. 39-31, káprázatos volt ekkor a magyarok játéka.

Már a múlt szombati, oroszok elleni meccsen is volt néhány érdekes bírói ítélet, de a három játékvezető most is kitett magáért. 39-34-nél a Goree ellen fújt fault a tisztességtelen kategóriába tartozott. Három ilyen rossz bírót küldeni erre a meccsre - maradjunk annyiban, hogy jobb, magasab színvonalú játékvezetést érdemelt volna a csata. Goree leölt, Határ bejött, nem kegyelmezett a palánk alatt (42-36.)

A Sopron magasembere, Határ Bernadett fantasztikusan játszott az első félidőbenFotó: Szabó Gábor - Origo

A mezőny legmagasabb tagja amúgy fantasztikusan játszott az első félidőben, hiszen nyolc pontot dobott. Annyit mint Studer, eggyel kevesebbet, mint Dubei és néggyel kevesebbet, mint Raksányi. A félidőben tehát 45-40-re vezetett a magyar csapat.

A második félidő elején Határ ott folytatta, ahol abbahagyta. Ha Székely Norbert szövetségi kapitány amolyan "titkos fegyverként" vetette be őt, akkor nagyot durrant az ágyú. A fiatal, 210 cm magas kosaras tényleg ihletett formában játszott. Szép palánk alól szerzett duplája után 52-44-re vezettek a magyarok. Sőt, Krivacsevics Tijana dupája a 25. percben először hozta el a közte tíz állapotát - 54-44.

Az élete meccsét játszó Határ nemcsak a pontszerzésben, de a védőlepattanók megszerzésében és a kiosztásokban is jeleskedett.

26 perc elteltével 58-44-re vezetett a magyar válogatottFotó: Szabó Gábor - Origo

A Krivacsevicsnek bejátszott két "erőpassza" tényleg a legnagyobbak sajátossága volt. Mellette a csapat valamennyi tagja emberfelettit produkált. Studer, Krivacsevics, Dubei - nagyon régen játszott így, ilyen ellenféllel szemben, ekkora tétmeccsen Magyarország. A mérkőzés 25. percében 58-44 volt az állás Magyarország javára.

Ez volt az a pillanat, amikor Székely Norbert szövetségi kapitány ülve tudott nézni egy magyar támadást. Nem sokáig. A három játékvezető ekkor úgy érezte, hogy bele kell nyúlnia a meccsbe. Nevetséges és szánalmas tevékenységük után (tecnikaikkal vágtak oda) Litvánia 60-51-re jött fel. A közönség tüntetett, a néhány perccel ezelőtti 16 pontos előny pedig négyre olvadt. Hathatós bírói segítséggel a litvánok 60-44-ről egy 18-1-es szakaszt produkálva 61-62-re alakították a meccset. Nem azt mondjuk, hogy mindezt csak a bíróknak köszönhették. De az biztos, hogy a három játékvezető tevékenysége teljesen összezavarta a magyar csapat játékát. Ráadásul, ami a leggusztustalanabb volt az egészben, az a bírói kompenzáció. A szerb síposnő előbb kiosztott három technikait a magyar csapatnak, majd később kettőt a litvánoknak. A gond ezzel csak az, hogy nagyon nem mindegy, mikor történik meg mindez. 60-44-nél nyúltak bele a legjobban a meccsbe. Lehet persze erre azt mondani, hogy a magyar válogatott ne adjon el 16 pontos előnyt. De azt is mondhatjuk, hogy ez a fiatal csapat nem tud még az ilyen helyzetekkel mit kezdeni. 19 éves irányító viszi a hátán az együttest, rengeteg a fiatal, aki most találkozott először ilyen bírói felfogással.

Hiába vezetett 16 ponttal a harmadik negyedben Magyarország, a litvánok innen is visszajöttekFotó: Szabó Gábor - Origo

Borzalmasan indult a negyedik negyed, mert a litvánok 63-61-re átvették a vezetést. Raksányi egyenlített, majd 63-63-nál minden kezdődött előről. Pedig fertályórával korábban mi vezettünk 16 ponttal. 

Megint az volt a szituáció, mint az első negyedben, hol mi, hol a litvánok vezettek egy ponttal. Aztán a baj sokkal nagyobb lett ennél. Ami addig bement, mind kifelé pattant. Négy perccel a vége előtt 72-67-es litván vezetésnél kért időt Székely Norbert. Döbbenetes, honnan jöttünk vissza és megint Határ kosara kellett ahhoz, hogy 70 másodperccel a vége előtt 74-74 legyen az állás. Ekkor végzetes hiba következett, eladtuk a labdát, Petronitye pedig ziccerig gyalogolt. 38 másodperccel a vége előtt 74-76, de mi támadhattunk. Ki más egyenlített volna, mint Határ Bernadett, akinek ez volt a huszadik pontja. 76-76, de még mindig hátra volt 19 másodperc úgy, hogy Litvánia támadhatott. És innen sikerült megnyerni a meccset úgy, hogy Raksányi dobta be a mindent eldöntő kosarat. A végén már egymás nyakában volt mindenki, amikor a litvánok még megpróbálkoztak egy kosárra dobással, de a labda leperdült. drámai mérkőzésen nyert a magyar válogatott és óriási lépést tett a 2019-es női Európa-bajnokságon való részvétel felé

Két szövetségi kapitány határtalan boldogsága. Székely Norbert (kék ingben) a női, Sztojan Ivkovics, a férfi válogatott mestere"Fotó: Szabó Gábor - Origo "

„Nem tudom, hogy csináljuk ezt. Értelmes gondolatok most nem hagyják el a számat. Valószínűsítettük, hogy ilyen mérkőzést fogunk játszani. Ez a csapat nyerni tudott egy olyan mérkőzésen, amely be fog vonulni a magyar kosárlabdázás történelmébe" – nyilatkozta Székely Norbert, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Raksányi Krisztina mindent eldöntő kosara Litvánia ellen minden bizonnyal a 2019-es Eb-re való kijutást is jelentiFotó: Szabó Gábor - Origo

„Nagyon boldog vagyok, és büszke az egész csapatra. A második félidőben extrát védekeztünk, nagyot harcoltunk, úgyhogy örülök a győzelemnek. Volt egy nagyobb hullámvölgyünk, de pont ez a csapat erőssége, hogy hittünk magunkban és valaki mindig hozzá tud tenni a sikerhez" – nyilatkozta a mérkőzés után a magyar válogatott csapatkapitánya, Raksányi Krisztina.

Eredmény:
C csoport, 4. forduló:
Magyarország-Litvánia 78-76 (24-25, 21-15, 16-19, 17-17)
A magyar csapat legjobb dobói: Határ 20, Raksányi 18, Studer 14, Dubei 11, Krivacsevics 10

Az állás: 1. Oroszország 8 pont, 2. Magyarország 7, 3. Litvánia 5, 4. Albánia 4