Társoldalunk:

A hajrában hengerelve verte a Celjét a Veszprém a kézi BL-ben

2018.03.03. 19:01

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája utolsó előtti csoportmeccsén a Veszprém a Celjét fogadta. Nagy volt a tét, de Ljubomir Vranjes csapatának sorsa a saját kezében volt, egy esetleges győzelem az utolsó mérkőzéstől függetlenül ugyanis már a biztos második helyet jelentette a csoportban. Bár a vártnál nehezebben, a hajrában viszont nagyszerű játékot bemutatva 29-22-re nyertek Lékaiék, így a nyolcaddöntő visszavágóját vívhatják majd hazai pályán.

Eredmény,
férfi BL, csoportkör, 14. (utolsó) forduló, B csoport:
Telekom Veszprém-Celje PL (szlovén) 29-22 (13-11)
a Veszprém gólszerzői: Lékai 6, Gajic 5, Blagotinsek 4, Manaszkov, Ilic, Tönnesen 3-3, Ugalde, Sulic 2-2, Nagy L. 1

Némi meglepetésre agresszívan és határozottan kezdett a szlovén alakulat, akik tehát arra számítottak, hogy a Veszprém az első percektől kezdve magához ragadja az előnyt és folyamatosan növeli azt, azoknak csalódniuk kellett. Folyamatosan a Celje vezetett, főként Mackovsek játszott jól, így a magyar csapatnak kellett mennie az eredmény után. Az első negyedóra végén aztán megrázták magukat Lékaiék és egy 3-0-s rohammal 10-7-re megléptek.

A vendégek nem akartak leszakadni, de szép lassan Mikler Roland bravúrjai is megérkeztek, aki valósággal megbabonázta az ellenfél játékosait, így bár támadójátékban a Veszprémnél is akadozott a gépezet, kétgólos előnnyel érkeztek a félidő hajrájához a csapatok.

Négy és fél perccel a szünet előtt Vranjes időt kért, a pihenő azonban a Celjének jött jobban, a gólcsendet megtörve 11-11-nél egyenlítettek.

A veszprémi Momir Ilic (j) és a szlovén Borut Mackovsek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája tizennegyedik fordulójában játszott Telekom Veszprém - Celje Pivovarna Lasko mérkőzésenForrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az utolsó perc azonban Lékai Mátéról szólt, aki egy nagyszerű betörés, majd egy átlövés után duplázott, így kétgólos veszprémi vezetésnél szólalt meg a félidőt jelző dudaszó.

Sajnos a második játékrész eleje kísértetiesen hasonlított az elsőre: bár Ilic révén a Veszprém is szerzett gólt, a szlovének jobban kezdtek és 14-14-nél újra egyenlő volt az állás. A meleg pillanatokban viszont szerencsére mindig volt egy hazai játékos, aki előhúzott valami varázslatot a cilinderből, a meccs ezen szakaszában Dragan Gajic vállalta magára ezt a szerepet.

Igazán ellépni azonban továbbra sem sikerült, sőt, negyedórával a vége előtt megint döntetlent, 20-20-at mutatott az eredményjelző. Vranjes ki is kérte az idejét, hogy rendet tegyen a fejekben, a számítása pedig bejött, olyannyira, hogy a mérkőzésen először négy góllal, 25-21-re ment a Veszprém.

A veszprémi Blaz Blagotinsek (k) és a szlovén Borut Mackovsek (b) a férfi kézilabda Bajnokok Ligája tizennegyedik fordulójában játszott Telekom Veszprém - Celje Pivovarna Lasko mérkőzésenForrás: MTI/Bodnár Boglárka

Innen már nem engedte vissza a meccsbe riválisát a hazai csapat, sőt, az előnyét is növelte és végül magabizotsan, 29-22-re győzött. Ezzel biztossá vált, hogy a PSG mögött a második helyen végez a csoportban, aminek köszönhetően hazai pályán fogadhatja majd a visszavágón nyolcaddöntő-beli riválisát.

Ljubomir Vranjes így értékelt a lefújás után:

A Bajnokok Ligájában nincsenek könnyű meccsek, pont olyan szoros volt a találkozó, amilyenre számítottunk. Jól védekeztünk, 22 kapott gól egy rengeteget futó csapat ellen nagyszerű teljesítmény. Illetve Mikler Roland bravúrjai nagyon kellettek, főleg az első félidőben."

Nagy László a mérkőzés napján ünnepelte 37. születésnapját, így duplán boldog volt a győzelmet követően. 

Ez a két pont a legnagyobb ajándék, köszönöm a srácoknak, hogy megleptek vele. Hullámzó volt a teljesímtényünk de a hajrában nagyon jól játszottunk, az utolsó 10-15 percnek köszönhetjük a végül magabiztos siekrünket."