Társoldalunk:

Ismét Jan de Brandt irányítja a női röplabda-válogatottat

2018.03.05. 15:34

Ismét a belga Jan de Brandtot nevezték ki a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitányának.

A magyar szövetség honlapja emlékeztet rá, hogy az 59 éves szakember 2014 márciusa és 2016 decembere között már irányította a nemzeti csapatot, amellyel kétszer is kijutott az Európa-bajnokságra és 2015-ben megnyerte az Európa Ligát.

Jan de Brandt szép sikereket ért el a női válogatott élénForrás: MTI/Kovács Tamás

A belga edző vezetésével a magyar válogatott 2015-ben 28 év elteltével jutott ki az Eb-re, majd ugyanezt a bravúrt két évvel később megismételte. De Brandt 2016 végén családi okok miatt köszönt el a kispadtól, azóta Törökországban dolgozott klubedzőként. Legutóbbi csapatával, a bajnoki címvédő Fenerbahcéval februárban közös megegyezéssel bontott szerződést.

Jan de Brandt szerződése a jövő évi, részben magyar rendezésű Európa-bajnokság végéig szól, célként pedig az idei Európa Liga döntőjébe kerülést, valamint a 2019-es kontinenstorna nyolcaddöntőjébe jutást tűzték ki a felek.

Az MRSZ szeretné, ha a belga edző a következő idénytől főállású szövetségi kapitányként, illetve egyfajta szakmai vezetőként lenne a magyar röplabdázás segítségékre az Eb-döntő végéig.

Jan de Brandt ismét Európa-bajnokságon irányíthatja majd a női röplabda-válogatottatForrás: Hunvolley.hu

Az elképzelések szerint a jelenleg Belgiumban tartózkodó szakember már áprilisban segítené az U17-es Európa-bajnokságra kijutott és az Eb-selejtezőre készülő U19-es válogatott munkáját, és elkezdene beépíteni a felnőtt keretbe néhány fiatal játékost.
Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya lehetek. Jól éreztem magam, amikor Magyarországon dolgoztam, nagyszerű eredményeket értünk el, és remélem, ugyanezt tesszük a jövőben is- nyilatkozta de Brandt.

Kovács Ferenc, az MRSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy az elnökség alaposan átgondolt döntést hozott, amikor a női szövetségi kapitányi poszt jelöltjei közül Jan de Brandtra voksolt, mert egyrészt sikeres volt a csapattal, másrészt nemzetközi szinten elismert szakemberről van szó.

A magyar női válogatott idén nyáron az Európa Liga arany divízió B csoportjában Horvátországgal, Franciaországgal és Finnországgal játszik, míg a jövő évi Európa-bajnokságnak társrendezőként már biztos résztvevője.