Vágólapra másolva!
Az Alba Fehérvár 13 ponttal kikapott a litván Juventus Utena vendégeként szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A magyar bajnok csak öt perc elteltével, 12-0-nál dobta első pontját, majd a nyitónegyed végén már 29-6 állt az eredményjelzőn. A folytatásban 29 pontra nőtt a különbség, de Kasey Hill és Lóránt Péter kosarai révén a nagyszünetben 54-34 volt az állás.

A fordulás után a fehérváriak tovább faragták a hátrányukat, az utolsó szakasz már csak 69-54-ről indult. Ezt a vendégek 13-2-vel kezdték, és 73-69-nél még az idegenbeli győzelem lehetősége is felsejlett, ám a hajrá ismét az Utenáé lett.

A magyar csapat - amelynek legjobbja a 18 pontos Hill lett - ezzel együtt nem várja kilátástalan helyzetből a párharc hazai mérkőzését.

A visszavágót kedden rendezik Székesfehérváron.

Eredmény (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):
nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Juventus Utena (litván)-Alba Fehérvár 87-74 (29-6, 25-28, 15-20, 18-20)