Vágólapra másolva!
Egy lépéssel közelebb került a hőn áhított címvédéshez a Linamar BRSE női röplabdacsapata a Közép-európai Ligában (Mevza-kupa). A Békéscsabán rendezett négyesdöntő második elődöntőjében fantasztikusan játszva kiütötte a magyar csapat a Mladost Zagrebet, így a fináléban a cseh VK UP Olomouccal találkozik vasárnap.

A Final4 első elődöntőjében az első kiemelt cseh VK UP Olomouc találkozott a negyedik helyen bejutó szlovén Nova KBM Branik Mariborral.

Az első játszmát viszonylag simán, hét ponttal nyerte az alapszakaszelső, amely 7-7 után fokozatosan el tudott lépni, a szlovén együttes viszont képtelen volt sorozatban kettőnél több pontot szerezni.
A második az előzőhöz kísértetiesen hasonlóan indult, azonban ezúttal a Maribor tudott nagyobb különbséget kialakítani.

Hiába zárkózott az Olomouc, végül nagy nehezen behúzta a szettet a szlovén csapat 25-20-ra.

Lendületben maradt a harmadik felvonás elejére is a Branik, amely egy 5-1-es sorozattal indított, itt viszont valami eltört náluk, ugyanis az cseh csapat ellentmondást nem tűrően fordította meg a szettet és nyerte 25-19-re, annak ellenére, hogy a végén kicsit kiengedett.

Az első elődöntő után a VK UP Olomouc örülhetett Forrás: BRSE

A negyedikben már az életben maradás volt a tét a Maribornak és ennek megfelelően is kezdett, de az olmüci együttes egyáltalán nem szakadt le. Sőt, 20-19-nél már ott volt az előny, majd 24-23-nál meccslabdához jutott a cseh együttes, amit Michalíkova révén ki is használt, így eldőlt, hogy a finálé egyik résztvevője a VK UP Olomouc csapata lesz.

Végeredmény, 1. elődöntő:
VK UP Olomouc (cseh) – Nova KBM Branik Maribor (szlovén) 3:1 (18, -20, 19, 23)

A két mérkőzés között egy látványos előadással hivatalosan is megnyitották a Volkswagen Mevza-kupa Final4-t.

Jöhetett az est fénypontja, a Linamar BRSE - Mladost Zagreb összecsapás.

Az alapszakaszban a Békéscsaba simán, 3-0-ra győzött, ebből azonban nem szabad kiindulni. A hangulat fergeteges volt, az ember a saját gondolatait sem hallotta, olyan atmoszférát teremtett a közönség.

Mindenki legnagyobb örömére hazai ponttal indult a találkozó Kszenija Ivanovics leütése után, azután Lucia Fresco is eredményes volt, majd a nevelőegyesülete ellen játszó Lucija Mlinar bombájával már 5-0 volt az állás, a horvátok hamar ki is kérték az idejüket.

Molcsányi Rita (13) és Kszenija Ivanovics (1) is kiválóan játszott Forrás: BRSE

Ez sem segített azonban rajtuk, 8-0-nál jött az első technikai szünet. Aztán két Mladost-pont következett, de Ivanovics gyorsan "elállította a vérzést". 12-6-nál az osztrák játékvezető került középpontba, amikor hallatlan módon először a csabaiaknak ítélt pontot, majd felülbírálta döntését és a horvátok javára ítélt. 12-9-nél Alberto Salomoni kért időt, hogy rendezze a sorokat.

Fresco gyorsan be is ütött egy pontot, majd a csapatkapitány Dobi Edina is bemutatott először egy kíméletlen leütést majd egy pazar blokkot is.

Kezdett állandósulni az 5-6 pontos különbség, ami persze korántsem megnyugtató és a Zágráb sem adta fel, igaz, rendkívül rossz nyitásokat mutatott be a horvát klub. 20-17-re aztán mégis feljött a Mladost, amely elképesztő mentéseket produkált. Szerencsére Fresco ismét nagyon fontos pillanatban hozott pontot, valamint jött két rontás is a Mladosttól, 24-19-nél pedig szettlabdához jutott a BRSE, amelyet Dobi nemes egyszerűséggel értékesített egy kivláló Fresco-nyitás után.

1-0-ra vezetett a Békéscsaba.

Stílszerűen egy Dobi-féle egylábas leütéssel indult a második játszma. Működött a blokk is, Nagy Eszter szerzett így pontot, majd Barbora Koseková nyitása is megoldhatatlan feladat elé állította a Zágrábot. Újabb parádés, 7-1-es kezdés, jött is a menetrendszerű időkérés Sasa Ivanisevic mestertől. Molcsányi is elképesztő labdákat szedett össze a föld alól, amivel további pontokat alapozott meg, öröm volt nézni a BRSE akcióit.

Lucija Mlinar (alul fehérben) nem kímélte egykori csapatát Forrás: BRSE

Teljesen elvesztette a vonalat a Mladost, amely már a ki nem kényszerített hibákat is halmozta, emellett nem igazán tudott mit kezdeni a Békéscsaba játékával. 16-6-ra vezetett a Mevza-kupa címvédője a következő technikai szünetnél, ezután erőre kapott a Mladost, de szerencsére nem forgott veszélyben a vezetés, ami nagyban volt köszönhető a kiváló blokkolásnak.

24-17-nél jött a második szettlabda, amit ezúttal Mlinar ütött be, ezzel 2-0-ra vezetett a BRSE.

Kivételesen Mladost-ponttal indult a harmadik szett, szerencsére Mlinar azonnal egalizált, majd Nagy Eszter sáncolt ismét parádésan. Összeszedte magát azonban a Zágráb és 6-6-nál kiegyenlített, de ezt zsinórban három BRSE-pont követett, volt viszont válasza a horvát klubnak, amely 10-9-re átvette a vezetést. Salomoni gyorsan időt kért, ami jót is tett, ismét a hazaiak kerültek előnybe.

Nem sokszor kellett Alberto Salomoninak (háttal) időt kérnie, amikor igen, annak viszont volt hatása Forrás: BRSE

Néha a szerencse is a Békéscsabával volt, Mlinar nyitása úgy esett át a hálón, hogy teljesen meglepte a horvátokat. 15-11-re ellépett a BRSE, itt vszont nagyot fordult a játék és 18-17-re már a rendkívül szívós Mladost vezetett. Ivanovics keze azonban nem remegett meg, aztán a frissen beálló Pekárik Eszter blokkolt egy szépet. Szorosan alakult a hajrá, 21-21-nél lehetetlen volt megjósolni, ki nyeri a szettet. A háló most nem a csabaiakat segítette, 23-23 után viszont szett- és meccslabdához jutott a BRSE.

Sajnos hárította a vendég együttes, sőt, 25-24-nél már ott volt az előny.

Fresco azonban jött és szétbombázta a horvát térfelet, megint egál. Anotnija Volmut ütésére mindenki azt hitte, hogy kimegy, sajnos nem így lett, újra a Zágráb volt előrébb, a nyitás azonban tényleg kiment. Martina Samadan viszont nem hibázott, majd egy jó befejezés után

28-26-ra megnyerte szettet a Mladost, így szépített 2-1-re.

Dobi Edina (fehérben) uralta a hálót Forrás: BRSE

1-1-gyel indult a negyedik felvonás is, fáradtak a csapatok, igaz, a horvátok talán jobban, ami azt eredményezte, hogy zsinórban öt pontot szerzett a Békéscsaba. Fresco jól helyezett bombájával már 9-2 állt az eredményjelzőn, mondhatni, visszaálltak a dolgok a rendes kerékvágásba. Majd ez 16-2-re változott, nem törte meg tehát a vesztes szett a csabai lányokat, akik képtelenek voltak hibázni a meccs ezen szakaszában. 20-2 után született meg a harmadik horvát pont, de több már nem, azaz elképesztő, 25-3-ra nyerte az utolsó szettet a BRSE.

Összesítésben pedig 3-1-re győzött, így a döntőben az Olomouccal mérkőzhet meg a címvédésért!

Végeredmény, 2. elődöntő
Linamar BRSE – Mladost Zagreb (horvát) 3:1 (19, 17, -26, 3)

A mérkőzés után a parádésan játszó liberó, Molcsányi Rita a közönség szerepét emelte ki:

"Egy ilyen közönség akkora adrenalint ad, hogy így egyszerűen nem is lehet rosszul játszani. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ennyi ember kijött és szurkol nekünk!

Évek óta fantasztikus közönségünk van, minden meccsen megkapjuk a szurkolást, de ez a képzeletünket is felülmúlta.

A harmadik szettben elkezdtek minden mindegy alapon játszani és kockáztatni, ennek köszönhették, hogy azt megnyerték. Ezt viszont sokat kivett belőlük a negyedikre, talán azért volt simább."

Ünnepel a csapat, repül az oroszlán Forrás: BRSE

Alberto Salomoni másik szemszögből közelítette meg a kivégzésre hasonlító negyedik felvonást:

"A lányok eléggé bepipultak a negyed szettre, mert szerették volna három játszma alatt letudni a meccset. Előtte kicsit idegesek voltunk, de a lezárást is meg kell tanulnunk, ez a fejlődési folyamat része. Azt meg senki nem várhatja el, hogy az ellenfél feladja. A holnapi meccs teljesen más lesz.

Az Olomouc egy rendkívül rutinos, okos csapat, türelmesen játszik és nem idegeskedik senki, ha hátrányba kerül. Aztán, ha be kell vinni az utolsó ütést, akkor nem hibázik, ahogy ezt ma is láthattuk.

Két korábbi játékosom is játszik náluk, ismerem őket, de ők is engem. Az egész hetet a felkészülésre fordítottuk, rendkívül jó edzéseken vagyunk túl, most az a legfontosabb, hogy vasárnap ugyanígy tudjunk koncentrálni. A közönség elképesztő volt, hihetetlen lelkesedéssel tombolták végig az egész meccset és nagyon szeretnénk őket holnap is boldoggá tenni."

Vasárnap:

Bronzmérkőzés: Branik Maribor - Mladost Zagreb 14.30

Döntő: Linamar BRSE - VK Olomouc 17.30