Vágólapra másolva!
A címvédő Szolnok a papírformának megfelelőn simán legyőzte a sereghajtó vendég holland AZC Alphent, az OSC 10-7-es vereséget szenvedett a listavezető Olympiakosz vendégeként, míg az Eger 8-4-re legyőzte a Spandau Berlin csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek tizedik fordulójában.

A magyar bajnok és kupagyőztes Szolnok három vereség mellett a hetedik sikerét aratta a sorozatban.

B csoport:
Szolnoki Dózsa-AZC Alphen (holland) 17-4 (4-1, 6-1, 3-1, 4-1)

Az OSC-nek két győzelem és egy döntetlen mellett ez volt a hetedik veresége.

Az újbudai együttes - amelynek már nincs esélye az A csoportban a nyolcas döntőt érő első négy hely valamelyikén végezni - a nyitónegyedben négygólos hátrányba került, innentől pedig már csak "futott" az eredmény után.

A csoport:
Olympiakosz (görög) - A-Híd OSC-Újbuda 10-7 (4-0, 3-1, 2-3, 1-3)

A berlini együttes hazai medencében az Eger, illetve a címvédő Szolnok csapata felett is diadalmaskodott.

Az Egernek most sikerült a visszavágás, így négypontos előnybe került riválisával szemben, a németek pedig a Szolnok mögé szorultak.

A Szolnok április 18-án fogadja a Spandaut.

B csoport:
ZF-Eger - Spandau Berlin (német) 8-4 (2-2, 1-2, 2-0, 3-0)