Vágólapra másolva!
Egészen péntek estig úgy tűnt, hogy Sopron is pályázik a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjének megrendezésére. Információink szerint a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség is örömmel vette volna  magyar pályázatot. Szombat reggelre azonban kiderült, hogy az április 20-22. közötti eseményt egészen biztosan nem a magyar város rendezi meg.

A döntés természetesen nem szakmai, hanem anyagi hátterű.

A Sopron ügyvezetése minden követ megmozgatott, de nem sikerült a pályázathoz szükséges minimális pénzt sem összeszedni. Úgy tudjuk, a FIBA annyira szerette volna Magyarországra hozni az eseményt, hogy a licenszdíjból is jelentős engedményt adott volna. Ám ez sem volt elég. Még ezzel a kedvezményes ajánattal is több százmilliós költségvetésről beszélünk.

Ezzel tehát biztossá vált, hogy az április 20-22. közötti négyesdöntőt nem Magyarország rendezi. Pedig Sopronban minden feltétel adott lett volna a sikerhez. A soproni sportszakemberek 2015-ben a női kosárlabda Európa-bajnokságon már bizonyították, mennyire profin tudnak rendezni egy, a Final Fournál is nagyobb volumenű eseményt.

Sopronban egészen biztosan óriási közönségsiker lett volna a Final Four megrendezése Fotó: Mudra László - Origo

A Nemzetközi Szövetségnek elvileg március 19-én, hétfőn kell kihirdetnie a Final Four helyszínét.

Úgy tudjuk, hogy a FIBA nincs könnyű helyzetben.

A Final Four résztvevői közül a török Yakin Dogu szívesen rendezne, de nem Törökországban, hanem Ciprus törökök lakta északi részén. Erről a FIBA nemigen akar hallani. 2017-ben az orosz Jekatyerinburg látta vendégül a négyesdöntő résztvevőit, elképzelhető, hogy idén ismét a távoli, Ural melletti városba kell utazniuk a csapatoknak. Korábban azt is lehetett hallani, hogy a döntő két orosz résztvevője, a Kurszk és a Jekatyerinburg közösen rendezné meg az eseményt Moszkvában, de ezt egyik orosz csapat sem erősítette meg.

A legvégső esetben Kurszk is szóba jöhet, de ott a város repülőtere zárva van, így a csapatoknak nehézkes Kurszk megközelítése.

A Sopron erről sokat tudna mesélni, mert január elején az alapszakasz meccsén a magyar bajnok Moszkvából vonattal utazott Kurszkba.

Az üggyel kapcsolatban beszéltünk Szalay Ferenccel, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökével is.

mondta az MKOSZ elnöke. "Gyakorlatilag mindent megpróbáltunk, elmentünk a falig, de be kellett látni, hogy ilyen anyagi feltételek mellett, ennyire rövid idő alatt nem lehetett olyan felelősségteljes döntést hozni, amelynek eredményeképpen Sopron elválallhatta volna a rendezést."

Itt tart tehát jelenleg az ügy, mi is érdeklődve várjuk a folytatást.