Társoldalunk:

Vagány kislányként érkezett, a kézilabda királynőjeként távozott

2018.03.23. 06:03

Lezárult egy korszak, vagy inkább ,,A" korszak a magyar női kézilabda-válogatott életében, hiszen akkora egyénisége a sportágnak, mint Görbicz Anita, jobb esetben évszázadonként egyszer születik. „Görbe" a decemberi világbajnokság után jelentette be visszavonulását a nemzeti csapattól, a szövetség és a szurkolók pedig a Hollandia elleni hazai Eb-selejtező előtt búcsúztatták el a királynőt. Az őt megillető fenséges és elragadó módon.

Habár még több mint egy óra volt a mérkőzés kezdetéig, az Audi Aréna parkolója és környéke zsúfolásig megtelt autókkal és emberekkel. Még a tapasztalatlan kézilabda-szurkoló is sejthette, ezen az estén valami különleges fog történni. Már csak abból is ezt a következtetést lehetett levonni, hogy Győr városában a szokottnál is jobban megnőtt az egy négyzetméterre jutó 13-as, Görbicz mezben sétáló szurkolók száma: ki ETO-s, ki piros-fehér-zöld mezben pompázott, a név és a szám viszont stimmelt.

Az egyik szemem sír, a másik nevet" – mondta egy sokat megélt szurkoló, akivel a bejárat felé elegyedtünk szóba. „Annak örülök, hogy Görbe innentől 100 százalékig csak az ETO-ra koncentrál majd, de a válogatottnak mostantól kezdve nagyon nehéz dolga lesz, ha komoly eredményt akar elérni."

Egy pesszimistább közbeszólás szerint a „nagyon nehéz" hízelgő jelző ebben az esetben, de ne kanyarodjunk el eredeti témánktól, Kim Rasmussen alakulatának bőven lesz lehetősége bizonyítani a jövőben. Inkább révedjünk vissza a múltba, ehhez hívjuk segítségül a számokat, például a 233-at és az 1111-et. Előbbi Görbicz Anita válogatottságait jelöli, utóbbi a nemzeti csapatban dobott góljait. Elképesztő statisztika, a pályára lépések tekintetében a magyar női örökrangsorban ezzel nyolcadik, góljait tekintve, viszont a nőknél abszolút listavezető és a férfiaknál is csupán Kovács Péter előzi meg (1797 találattal).

Görbicz Anita díszsorfal és hatalmas ováció közepette érkezett meg a pályáraFotó: Hirling Bálint - Origo

Az arénában még nagyobb volt a Görbicz-láz, egy négyfős családon akadt meg a szemem, akik természetesen egytől-egyig az este ünnepeltjének felszerelésében érkeztek.

„Amikor Anita 1997-ben felkerült a Győr felnőtt csapatához, még csak ketten jártunk meccsre a párommal, nem voltak meg a gyerekek, de az első néhány mérkőzés után biztosak voltunk benne, hogy egy csiszolatlan gyémántot fedezett fel az egyesület – mondta a családfő. „Mi azóta is itt vagyunk, szerencsére Görbe is, csupán annyi változott, hogy született két fiúgyermekünk, de már ők is élnek-halnak az ETO-ért, és imádják Görbiczet."

Feleslegesnek érzem feltenni a kérdést, ha netán lány gyermeke is lenne a párnak, milyen keresztnevet adnának neki, vagy hogy mi volt a srácok első szava/mondata, anélkül is sejtem a választ. A megyeszékhelyen a 2000-es évek szülöttei ugyanis alighanem az anyatejjel szívhatták magukba a női kézilabda, és vele együtt Görbicz Anita imádatát.

A meccsig még 15 perc volt hátra, az ünnepélyes búcsúztatót azonban éppen ekkorra időzítették.  Kihunytak a reflektorok, több tucat utánpótlás-játékos szaladt a játéktérre, majd kettes oszlopba rendeződve sorfalat formáltak az egyik sarok irányába. A hangfalakból felcsendült Tina Turner jellegzetes, érces hangja és megjelent Simply the best, vagyis Egyszerűen a legjobb: Görbicz Anita. A közönség tombolt, és bár alighanem volt pár emlékezetes bevonulása irigylésre méltó karrierje során, ez azért más, ő is érezte.

Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, de nem gondoltam volna, hogy ennyire izgatott leszek" – nyilatkozta meghatottan a pálya közepén, majd minden edzőjének, csapattársának és legfőképpen családjának köszönetet mondott támogatásukért.

A Magyar Kézilabda Szövetség részéről az alelnök, Pálinger Katalin, Görbicz Anita közeli barátja mondott köszönetet, kiemelve alázatát és odaadását, valamint azt a tényt, hogy szinte gyerekként került a válogatottba, ám a sportág királynőjeként távozik onnan. Novák András főtitkár a nemzeti csapatban való pályára lépéseket szimbolizáló 233-as számú mezzel lepte meg az ünnepeltet, a Győri Audi ETO KC képviseletében pedig Dr. Bartha Csaba elnök, valamint Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnök köszöntötte Görbét egy hatalmas virágcsokorral.

A szurkolók és a játékostársak is kitettek magukért Görbicz Anita búcsúztatásánFotó: Hirling Bálint - Origo

A folytatásban megérkezett a pályára az irányító egyik kedvenc hazai együttese, a Hooligans, a frontember Csipa egy rögtönzött rock szerenád után egy névre szóló platinalemezt ajándékozott Görbicznek.

Itt azonban még korántsem volt vége a meglepetéseknek, sőt a legnagyobb talán ezután következett: a hazai válogatott kézilabdázás történetében első ízben fordult elő, hogy egy mezszámot véglegesen visszavonultassanak, márpedig Görbicz 13-as dresszét a jövőben senki nem viseli.

Természetesen a szurkolók és a korábbi csapattársak is kitettek magukért, az egykori játékostársak egy Köszönjük Görbe! feliratú pólóban melegítettek, a kapu mögötti szektorban pedig ugyanezt a szerelést feszítették ki a drukkerek, valamivel nagyobb méretben.

A cikk itt még nem ért véget, lapozzon, ha kíváncsi hogy hogyan emlékeztek Görbicz Anitára az egykori játékostársak, valamint maga az érintett miként élte meg élete egyik legemlékezetesebb estéjét. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő