Társoldalunk:

Visszavonul minden idők egyik legjobb kézilabdázója

2018.04.10. 16:38

Az idény végén visszavonul a francia kézilabda-válogatottal kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Daniel Narcisse.

A 38 éves játékos, aki több mint 300 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, a válogatottól tavaly májusban elköszönt, kedden viszont azt is bejelentette, hogy klubkarrierjét is befejezi.

A mostani idényre még két nagy célja van: ötödször szeretne francia bajnokságot nyerni, a negyediket jelenlegi csapatával, a Paris Saint-Germainnel, amely még a régóta álmodott BL-címért is harcban áll.

Daniel Narcisse lövéseitől jövőre már nem kell rettegniük a kapusoknakForrás: AFP/Loic Venance

A bajnokságban az utolsó mérkőzését május 31-én a Chambéry ellen játssza, amelyben első sikereit aratta. Huszonegy évesen azzal a csapattal lett először francia bajnok 2001-ben.

Az irányító kétszer nyert Bajnokok Ligáját a német THW Kiel csapatával.

A párizsiak honlapján Narcisse elmondta, visszavonulása után is a klubnál marad, de azt még nem tudja, hogy a szakmai stáb tagja lesz-e vagy más szerepkörben számítanak rá.