Társoldalunk:

Kirúgták a Vasas röpicsapatának "örökös" edzőjét

2018.04.23. 21:35

Közel tizennégy szezon után már nem Jókay Zoltán irányítja a Vasas Óbuda női röplabdacsapatát.

Az MTK Budapest elleni, pénteken kezdődő osztályozóra készülő együttes honlapjának hétfői közleménye szerint a klubot működtető gazdasági társaság vezetőségének döntése értelmében az Extraligában maradásért rendezendő mérkőzés-sorozaton az eddigi másodedző, Kőnig Gábor látja el a vezetőedzői feladatokat.

Jókay Zoltán 2004 óta irányította a Vasas felnőtt csapatát, mellyel négy bajnoki címet és nyolc Magyar Kupát nyert, s a mostani szezonig minden évben dobogón állhatott az együttessel.

Az 50 éves szakember 2010 és 2012 között a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott, 2015-től 2017-ig pedig, Jan De Brandt kapitánysága idején másodedzőként volt részese két Európa-bajnoki kijutásnak, valamint a 2015-ös Európa Liga-győzelemnek. De Brandt tavaszi visszatérésével ismét ő lett a válogatott egyik segítője.