Tizennyolc év után döntős a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

KOMJÁDI Béla; Madaras Norbert
Tizennyolc év után döntős a Ferencváros férfi vízilabdacsapata
Vágólapra másolva!
Elsőként a Ferencváros biztosította helyét a férfi vízilabda ob I fináléjában, míg az Eger ötméteresekkel nyert a címvédő Szolnok ellen, így egyetlen siker választja el a továbbjutástól.

Az Eurokupa-győztes zöld-fehér csapatnak egyetlen sikerre volt szüksége az OSC-vel szemben az elődöntőben, ezt pedig szerdán rendkívül magabiztosan meg is szerezte, így az 1999/2000-es szezont követően játszhat újra az aranyéremért.

Tizennyolc év után döntős a Ferencváros férfi vízilabdacsapata Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Eger ötméteresekkel nyert a címvédő Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I elődöntőjében szerdán, így egyetlen siker választja el a továbbjutástól.

A rendes játékidő 3-3-as végeredménnyel ért véget úgy, hogy a vendégek tizenegy másodperccel a vége előtt egyenlítettek, majd a szolnoki Milan Aleksic a dudaszó pillanatában szinte félpályáról talált a hálóba, de mivel a labdába nem ért bele rajta kívül senki, a játékvezetők érvénytelenítették a gólt.

A szabályok értelmében így ötméteresek döntöttek: a maratoni hosszúságúra sikerült párbajban a hazaiaknál a tizenegyedik lövést a szerb világklasszis, Andrija Prlainovic elhibázta, a túloldalon viszont az ugyancsak szerb Strahinja Rasovic nem, ezzel az Eger diadalmaskodott.

Az elődöntő második mérkőzését jövő szerdán rendezik Egerben.

A következő szezont is az élvonalban tölti a Tatabánya, miután az alsóházi rájátszásban legyőzte az UVSE együttesét, és ezzel le is zárta a párharcot.

Az utolsó helyezett kiesik az élvonalból, míg a 15. az ob I/B második helyezettjével játszik osztályozót.

Az együttesek a rájátszás első körébe magukkal viszik az alap- vagy a középszakaszban egymás ellen elért eredményeiket. Ezekkel együtt tartanak a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig. Döntetlennel nem érhet véget mérkőzés, ha szükséges, büntetők következnek, és a győztes minden esetben három pontot szerez.

Férfi ob I, rájátszás, első mérkőzések:
elődöntő:
FTC-PQS Waterpolo - A-Híd OSC-Újbuda 8-4 (3-1, 3-0, 0-2, 2-1)
A párharcot 7-0-ra nyerte az FTC-PQS Waterpolo.

Szolnoki Dózsa - ZF-Eger 3-3 (0-0, 1-0, 1-1, 1-2) - ötméteresekkel 10-11
A párharc állása: 6-3, az Eger javára.

A 13-16. helyért:
AVUS Szombathely - ContiTech Szeged-Diapolo 12-7 (4-0, 2-1, 3-5, 3-1)
A párharcot 7-0-ra nyerte az AVUS Szombathely.

EBP Tatabánya-UVSE 7-6 (3-0, 1-2, 2-3, 1-1)
A párharcot 7-0-ra nyerte a Tatabánya.

Az 5. helyért:
PannErgy-Miskolci VC - RacioNet-Honvéd 8-3 (3-0, 3-1, 1-2, 1-0)
A párharcot 7-1-re nyerte a PannErgy-Miskolci VC.

MKB-Euroleasing-BVSC - Debreceni VSE 10-4 (1-2, 3-1, 4-1, 2-0)
A párharc állása: 6-3, a BVSC javára.

A 9-12. helyért:
PVSK Mecsek-Füszért - Metalcom-Szentes 11-6 (5-2, 2-2, 4-0, 0-2)
A párharc állása: 6-3, a PVSK Mecsek-Füszért javára.

Kaposvári VK-VasasPlaket 8-8 (2-0, 2-2, 3-3, 1-3) - ötméteresekkel 6-5
A párharc állás: 6-3 a Kaposvár javára.

Az utolsó helyezett kiesik az élvonalból, míg a 15. az ob I/B második helyezettjével játszik osztályozót.

Az együttesek a rájátszás első körébe magukkal viszik az alap- vagy a középszakaszban egymás ellen elért eredményeiket. Ezekkel együtt tartanak a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig. Döntetlennel nem érhet véget mérkőzés, ha szükséges, büntetők következnek, és a győztes minden esetben három pontot szerez.