Társoldalunk:

Vereség Szlovéniától, matematikai esély maradt a magyar hokisok feljutására

2018.04.25. 21:47

A budapesti a divízió I/A-s jégkorong-világbajnoság szerdai napján semmi nem úgy alakult, ami a magyaroknak kedvezett volna, beleértve ezzel az esti mérkőzést is, ahol 4-1-es vereséget szenvedett a magyar válogatott Szlovéniától, így nagyon távol került a feljutástól.

Az idei világbajnokságon a „papírforma" kifejezés abszolút megszűnt létezni, erre a szerdai nap is ékes példa, hiszen először az olasz válogatott győzte le 3-0-ra Kazahsztánt, majd Nagy-Britannia 5-3-ra nyert Lengyelország ellen. Úgy érkeztünk tehát féltávhoz, hogy szinte az összes ország reménykedhetett még a feljutásban, ugyanakkor a kiesés elől sem menekült még meg.

A magyar válogatottra ez hatványozottan igaz volt a Szlovénia elleni összecsapás előtt, a britek nem várt teljesítménye miatt a bennmaradás sem volt még biztos, viszont az első két hely is abszolút elérhető volt, miután a kazahok elleni vereséget sikerült kijavítani egy győzelemmel Olaszországgal szemben. A szlovénok pedig gyakorlatilag a bennmaradásért küzdöttek, hiszen ők a feljutásért jöttek, ennek ellenére két kínos vereséggel kezdtek.

Jarmo Tolvanen ezúttal is Vay Ádámnak szavazott bizalmat a kapuban, míg a szlovénoknál sem volt meglepetés, a phjogcshangi olimpián kiválóan védő Gasper Kroselj kezdett.

Kroselj mintha vért ivott volt a meccs előttForrás: Photo: László Mudra - HIIHF/Photo: Laszlo Mudra - HIIHF/László Mudra

Mindkét csapat pörgősen, lendületesen kezdett, a semleges harmadban alig zajlott játék. Sofron István palánkrengető ütközéssel jelezte, hogy mire számíthatnak a szlovénok. Ez persze nem hatotta meg őket, akik egyre többször dolgoztatták meg Vay Ádámot. Aztán Sebők Balázs került ziccerbe, de szólóját hatalmas bravúrral védte Kroselj, aztán a túloldalon Vaynak is résen kellett lennie. A játék lendülete a közönségre is átragadt, olykor még a szlovén drukkereket is lehetett hallani. Főleg a 7. perc végén, amikor Aleksander Magovac keze sült el, kapáslövése védhetetlenül vágódott a rövid felsőbe. A gólpasszt egyébként a Fehérvár játékosa, Ales Music adta. Lendületben maradtak a gól után is a vendégek, elhibáztak egy hatalmas helyzetet, majd Nagy Krisztián kiállítása után emberelőnybe is kerültek.

A fehérvári Ales Music (16) kulcsszerepet játszott a szlovénok vezető góljábanForrás: Photo: László Mudra - HIIHF/Photo: Laszlo Mudra - HIIHF/László Mudra

Sofron emberfeletti munkát végzett védekezésben, aztán Vas János lőtt háttal az üres kapu mellé Kroselj óriási hibája után. A fórt sikerült kivédekezni, az emberhátrányos egység parádés munkája után lehetett bízni abban, hogy ez ébresztőt fúj az egész csapatnak. Jött is az emberelőny (ha már néhányat elmulasztottak korábban befújni a bírók), de egyetlen lövést sikerült bemutatni a két perc alatt. Sofront is kiállították gáncsolásért, szerencsére ezt is megúsztuk kapott gól nélkül. Ezt követően életjeleket mutatott a magyar válogatott, Sarauer egy szép akció végén lőhetett kapura, de Kroselj megfogta. Magovac másodszor is kiült a büntetőpadra és ezt a fórt már sokkal veszélyesebben játszottuk, de a gól nem jött össze, ráadásul az első harmad is véget ért. Valljuk be őszintén, borzasztó fölényben játszott a szlovén együttes, amely kapura lövésekben 24-9-re vezetett.

Vay Ádám nem unatkozott az első harmadbanForrás: Photo: László Mudra - HIIHF/Photo: Laszlo Mudra - HIIHF/László Mudra

Magasabb tempóban kezdtük a második játékrészt, de először Vaynak kellett ziccert védenie, az ellentámadásunk pedig ismét Kroselj bravúrjával ért véget. Rok Ticar révén ismét megfogyatkoztak két percre a vendégek, a fórban főleg Sofron veszélyeztetett, majd amikor már pont kiegészültek volna a szlovénok, Sebők iramodott meg és egy egészen elképesztő szóló után, két védő között kilépve egyenlített egy pontos lövéssel! Felpörögtek a vendégek, ajtó-ablak helyzetet is hibáztak, de szerencsére Vay is stabil volt még mindig. Zúgott a „Mindent bele!", az iramra sem lehetett panasz és a játék is kiegyenlítettebbé vált.

Sebők gólja a legjobbkor jöttForrás: Photo: László Mudra - HIIHF/Photo: Laszlo Mudra - HIIHF/László Mudra

Amikor már mindenki visszaszerezte volna a hitét, jött a tőrszúrás a szívbe. Gőz Balázs adott el egy korongot a kapu mögött, amiből a szlovénok 100%-os helyzetet alakítottak ki, a csapatkapitány Jan Urbas pedig nem is hibázott közvetlen közelről. Sebők szinte azonnal válaszolhatott volna, már mindenki elfektetett, de Kroselj lepkése fölött nem tudta átemelni a korongot. Majd újabb magyar emberelőny következett, de nem volt szerencsénk, óriási helyzeteteket hagytunk ki Kroselj látványos spárgáinak köszönhetően.

A szurkolók most is kitettek magukértForrás: Photo: László Mudra - HIIHF/Photo: Laszlo Mudra - HIIHF/László Mudra

Vay sem unatkozott a kiállítás lejárta után, de volt, amikor a kapuvas mentett meg minket az 1-3-tól. Majd Gőzt kapott kétpercet akadályozásért, szerencsére a szlovénok emberelőnyös gyengélkedése továbbra is megvolt. Aztán Vay Ádámot is kiállították gáncsolásért, a büntetését Nagy Gergő ülte le. Sikerült kibekkelni a harmad hátralevő részét, de volt még hátra 22 másodperc, ami átnyúlt a harmadik játékrészre.

Ezt is kivédekeztük és a lendületünkre sem lehetett panasz, de a támadóharmadbeli játékunkkal ezúttal is akadtak gondok, az utolsó passzok rendre nem jutottak el a célponthoz. Garát nevetséges kisbüntetése után ismét megfogyatkoztunk, de így is sikerült kilépni emberhátrányban, viszont ez az ordító lehetőség is kimaradt, miután Sofron elütött a korong mellett. Aztán jött egy újabb ziccer, Hári az üres kaputól 30 centire vasat ütött, az ember pedig nem hitt a szemének. Nem sokkal később Sofron ismét lebontott egy szlovént, küzdésből nem volt hiány ezúttal sem. Kezdtük átvenni az irányítást, Szlovénia pedig kikérte az idejét. 7 perccel a vége előtt újra fórba kerültünk, megint Sebők veszélyeztetett, de a gól nem akart összejönni.

Vay Ádámon ezúttal is megtett mindentForrás: Photo: László Mudra - HIIHF/Photo: Laszlo Mudra - HIIHF/László Mudra

Nem úgy az ellenfélnek, egy lerohanást követően Bostjan Golcic kilőtte az alsó sarkot és bár visszanézték, hogy benn volt-e a lövés, sajnos egyértelmű volt, hogy igen. 1-3, kevesebb mint 5 perccel a vége előtt. Lehoztuk a kapust is, hogy 6 az 5 ellen támadhassunk, de ebből is Szlovénia szerzett gólt Sabahudin Kovacevic révén, ezzel gyakorlatilag biztossá vált a vereség. A legvégére már csak egy kis kakaskodás maradt, de az eredmény nem változott, így a magyar válogatott számára ezzel a vereséggel csak matematikai esélye maradt a feljutásra, viszont a kiesés ellen is küzdenie kell még. Rögtön csütörtökön 19 órától Lengyelország ellen.

Végeredmény:
Magyarország – Szlovénia 1-4 (0-1, 1-1, 0-2)
Gószerzők: Sebők (26. - emberelőnyből), illetve Magovac (7.), Urbas (30.), Golcic (56.), Kovacevic (57.)

Korábban:
Olaszország – Kazahsztán 3-0 (2-0, 1-0, 0-0)
Nagy-Britannia – Lengyelország 5-3 (2-1, 0-2, 3-0)

A vb állása: 1. Olaszország 6 pont, 2. Kazahsztán 6 pont, 3. Nagy-Britannia 6 pont, 4. Lengyelország 3 pont, 5. Szlovénia 3 pont, 6. Magyarország 3 pont

Garát Zsombor, a válogatott fiatal bekkje rendkívül csalódottan beszélt a vereség után:
Nem mi voltunk ma a szerencsésebbek, de erre nem foghatjuk, sokat hibáztunk egyénileg és csapatszinten is, ezt pedig egy olyan válogatott, mint a szlovén, általában kihasználja. Nem is lőttünk eleget, ők viszont annál többet. Küzdöttünk a legvégéig, a kapust is lehoztuk, de ez most nem volt elég.

Vay Ádám 43 védéssel zárt, az ő teljesítményére ezúttal sem lehetett panasz:
Iszonyatosan elfáradtam, gyakorlatilag nem emlékszem a meccsre, annyira koncentráltam. Ilyen a hoki, valamikor befelé pattan a korong, valamikor kifelé, ezek most nem nekünk kedveztek, de nem szabad sajnálkozni, menni kell tovább. Mindenki kiadta magából a maximumot, harcoltunk, ez most így sikerült. A lengyelek ellen hasonló küzdéssel és egy kicsit több szerencsével nyerhetünk.

Sebők Balázs zsinórban másodszor volt eredményesForrás: Photo: László Mudra - HIIHF/Photo: Laszlo Mudra - HIIHF/László Mudra

Az egyetlen magyar gól szerzője, Sebők Balázs szerint megérdemelt volt a szlovénok sikere:
A hokiban általában kijön, ki játszik jobban. Ha 1-2-nél belőjük azokat a helyzeteket, minden más lett volna, de összességében jobbak voltak a szlovénok. Gyorsan túl kell tennünk magunkat ezen is, mert holnap egy nagyon fontos meccs vár ránk, ami rendkívül kemény lesz. Láthatjuk most a vb-n, hogy minden meccs ki-ki, bárki megverhet bárkit, úgyhogy innentől a következőre kell koncentrálnunk. A lassú kezdések eléggé bosszantóak, vagy nem vagyunk ott fejben, vagy túlizguljuk az elejét, ezeket nem szabad engednünk a hátralevő mérkőzéseken.