Társoldalunk:

Az utóbbi évek legizgalmasabb női kosárdöntője jön

2018.04.26. 08:29

Csütörtökön 18 órakor Szekszárdon kezdődik a női kosárlabda-bajnokság három nyert mérkőzésig tartó sorozata. A pályaelőny a KSC Szekszárdé, amely az Euroliga ezüstérmes Sopron Basket előtt nyerte meg a bajnoki alapszakaszt. Másképpen fogalmazva: ahhoz, hogy a címvédő ismét bajnok legyen, legalább egyszer nyernie kell a tolnai városban.

Nem fizikálisan, sokkal inkább mentálsan lehet nagyon nehéz dolga a vasárnap Euroliga-döntőt játszó soproniaknak. Abban biztosak lehetünk, hogy Roberto Iniguez fizikálisan tökéletesen rendben tartja a társaságot. A nagy kérdés az, hogy Fegyvernekyék fejben mennyire tudnak ott lenni a finálé első mérkőzésén és azt a különleges helyzetet, amelybe most a Sopron belekerült (az egész ország róluk beszélt), hogyan tudják kihasználni a szekszárdiak.

A két csapat márciusban Sopronban vívta meg a Magyar Kupa döntő mérkőzését, amelyet idegenben a Szekszárd nyert meg - ez földöntúli bravúr annak tudatában, hogy a Sorpon hogyan szerepelt az Euroligában. A döntőben résztvevő felek tavaly szintén egymás ellen csatáztak a bajnoki aranyéremért. Akkor is a Szekszárd volt az alapszakaszgyőztes, de a Sopron rögtön a döntő első mérkőzésén elvette a pályaelőnyt és 3-1-es összesítéssel megnyerte a bajnokságot. Zseljko Djokics csapatának tehát van miért visszavágnia.

Nagy kérdés az is, hogy a Sopronban mekkora szerepet kapnak a magyar játékosok. Iniguez mester az Euroligában Fegyverneky Zsófia mellett csak Dubei Debórát játszatta rendszeresen, a többi magyar lány kevesebb szerepet kapott. A magyar bajnokságban azonban jóval nagyobb teher hárult eddig rájuk. Hogy mi lesz most ezzel a koncepcióval a döntőben? Csütörtökön este hattól Szekszárdon, ha nem is az összes kérdésre, de sok mindenre választ kapunk.