A továbbjutásért harcol a magyar női vízilabda-válogatott a világligában

Bíró Attila
Belgrád, 2016. január 21. Bíró Attila szövetségi kapitány (b) a magyar játékosokkal a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság női tornájának elődöntőjében játszott Magyarország - Olaszország mérkőzésen 2016. január 21-én. Magyarország – Olaszország 10-5. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Ezúttal már az eredménynek is fontos szerepe van a női vízilabda világligában - mondta Bíró Attila, az oroszok elleni záró csoportmérkőzésre készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember az együttes pénteki sajtónyilvános edzésén hozzátette, a nyári Európa-bajnokságon való minél jobb szereplés érdekében szükség van arra, hogy a gárda kiharcolja a világliga nyolcas döntőjében való részvételt.

"Kicsit fáradtan mozogtak ma a lányok, mivel komoly menetelésen vannak túl, ráadásul a neheze még hátravan, és remélem, ez május végén nem is ér véget.

– nyilatkozta Bíró Attila.

A két csapat legutóbb Pontevedrában, az Európa Kupa hatos döntőjében találkozott egymással, az oroszok akkor 11-9-re diadalmaskodtak, most a magyarok egyetlen pont megszerzésével már biztosítanák helyüket a világliga fináléjában.

Bíró Attila (balra) most már nem csak jó játékot, de jó eredményt is vár a csapattól Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Alapvetően azzal lennék elégedett, ha azokat a hibákat, amelyeket azon a mérkőzésen elkövettünk, most kijavítanánk. Ugyanakkor ezúttal fontos az eredmény is, ezért pontot vagy pontokat akarunk szerezni" - fogalmazott a szakember, aki Utassy Kata személyében újoncot is avathat majd.

"Balkezesként jobbszélsőként vehető számításba, ez pedig minden korosztályban gyakorlatilag kulcskérdés. Másfél éve figyelem már, úgy éreztem, most jött el annak a pillanata, hogy meg tudom hívni. Jól mozgott az edzésen, s annak külön örülök, hogy az idősebbek folyamatosan biztatták" - mondta a kapitány.

Női világliga, európai selejtező, 6. (utolsó) forduló:
kedd:
Spanyolország-Hollandia, Madrid, 13.00
Oroszország-Magyarország, Szentpétervár, 18.00
Az állás: 1. Spanyolország 11 pont, 2. Magyarország 7, 3. Hollandia 6 (43-44), 4. Oroszország 6 (46-48)
A csoportból az első három jut tovább.

A magyar válogatott kerete:
kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Lekrinszki Gina (Szentes)
mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Kövesdi Vivien (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Utassy Kata (BVSC), Vályi Vanda (Dunaújváros)