Vízilabda ob I: Fölényes győzelemmel egyenlített a Szolnok

Eger, Szolnok, vízilabda
Eger, 2018. február 7. Az egri Uros Cuckovic (b) és Mezei Tamás, a Szolnok játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 8. fordulójában játszott ZF-Eger - Szolnoki Dózsa VSC mérkőzésen az egri Bitskey Aladár Uszodában 2018. február 7-én. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
A címvédő Szolnok fölényes, 12-6-os győzelmet aratott az Eger otthonában a férfi vízilabda ob I elődöntőjének második mérkőzésén, így egyenlített a párharcban.

A mindent eldöntő harmadik összecsapásra szombaton Szolnokon kerül sor. A fináléban már korábban biztosította helyét az Eurokupa-győztes Ferencváros, amely 18 év után játszhat döntőt.

E.ON Férfi ob I, rájátszás, 2. mérkőzések:
elődöntő:
ZF-Eger - Szolnoki Dózsa 6-12 (1-3, 2-3, 3-3, 0-3)
gólszerzők: Hosnyánszky, Rasovic 2-2, Vlahopulosz, Cuckovic 1-1, illetve Prlainovic, Kis G. 3-3, Zalánki, Bátori 2-2, Mezei, Younger 1-1
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc állása: 6-6

A két csapat elődöntőjének első felvonása rendkívül emlékezetesre sikerült, hiszen egy gólszegény 3-3-as végeredménnyel zárult összecsapást maratoni ötméteres párbajban az egriek nyerték meg, így egyetlen győzelemre kerültek a továbbjutástól.

A címvédő Szolnok fölényes, 12-6-os győzelmet aratott az Eger otthonában a férfi vízilabda ob I elődöntőjének második mérkőzésén, így egyenlített a párharcban. Forrás: MTI/Komka Péter

Ezúttal úgy tűnt, elmaradnak a szokásos izgalmak, hiszen a Bajnokok Ligájában és a Magyar Kupában is címvédő szolnokiak másfél negyed után 5-1-re vezettek. A Tisza-partiak a folytatásban magabiztosan őrizték előnyüket, elsősorban az emberelőnyös helyzetek jobb kihasználásának köszönhetően diadalmaskodtak magabiztosan a Bitskey Uszodában.

Dabrowski Norbertnek, az Eger vezetőedzőjének további nehézséget okoz, hogy Bedő Krisztiánt a zárónegyed közepén végleg kiállították, ami eltiltást von maga után, így a válogatott pólós kihagyja az elődöntő utolsó felvonását.