Vágólapra másolva!
Két mérkőzés után a címvédő Sopron Basket 2-0-ra vezet a Szekszárd ellen a női kosárlabda NB I három győzelemig tartó döntősorozatában. Amennyiben csütörtökön az Euroliga-ezüstérmes soproniak újra győznek a tolnai városban, be is fejeződik az egész sorozat.

Az idei döntő eddig pontosan olyan, mint az egy évvel ezelőtti volt. 2017-ben is a KSC Szekszárdnál volt a pályaelőny azzal, hogy a feltörekvő együttes megnyerte az alapszakaszt.

Egy éve a Sopron az első meccsen vette el Zseljko Djokics együttesének a pályaelőnyét és 3-1-es összesítéssel nyerte meg a bajnokságot.

Akkor a harmadik meccs hozta a KSC egyetlen győzelmét abban a sorozatban. A Szekszárd most is erre készül, vagyis arra, hogy a Sopron ne zárja le még a sorozatot, legyen negyedik és a legjobb esetben ötödik mérkőzés is.

Ami a külsőségeket illeti, az első és a második döntő között volt egy kis verbális feszültség, de a harmadik meccsre minden lecsendesedett, a KSC most úgy készül a csütörtöki mérkőzésre, hogy többet nem hibázhat. Már az első szekszárdi meccsen is zsúfolt ház előtt mérkőztek a felek, nem lesz ez másképpen most sem, de nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy erre az összecsapásra még többen igyekeznek majd bejutni a kicsi szekszárdi csarnokba.

A Sopron Basket (fehér mezben) a döntő lezárására készül a kékmezes KSC Szekszárd ellen Fotó: Szabó Gábor - Origo

A KSC még sosem nyert bajnokságot, a Sopron viszont tizenegyszer. A döntő első meccsén a Sopron végig kontroll alatt tartotta a meccset, majd 10 ponttal nyert egy olyan találkozón, ahol a vendégcsapat védekezése egészen magas színvonalon működött. Azon a mérkőzésen a Szekszárd csak pillanatokra tudta átvenni a vezetést. A második összecsapás félidejében a tolnaiak vonultak előnnyel az öltőzőbe, de

a harmadik negyedben a Sopron 27 pontot dobott,

erre pedig nem volt válasza a KSC-nek. Egy biztos, a csütörtöki harmadik meccs óriási izgalmakat ígér, a KSC Szekszárd az életéért küzd este nyolctól.