Társoldalunk:

Olimpiát is megjárt szlovén hokist igazol a Fehérvár AV19

2018.05.14. 15:58

A szlovén válogatott Anze Kuralt a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatához igazolt.

Az osztrák ligában (EBEL) szereplő klub hétfőn jelentette be az Amiens-től érkező 26 esztendős játékos szerződtetését, aki az elmúlt idényben 53 találkozón 39 pontot szerzett (21 gól, 18 assziszt). A phjongcshangi olimpián három ponttal (egy gól, két assziszt) segítette a szlovén válogatottat, és tagja volt a budapesti világbajnokságon szereplő nemzeti csapatnak is.

Anze Kuralt Szlovákiának gólt is ütött a phjongcshangi téli olimpiánForrás: AFP/Jung Yeon-Je

Biztos vagyok benne, hogy jó és versenyképes csapatunk lesz idén, erről beszélgettünk a csapat vezetésével is. A cél persze egyértelműen a rájátszás, onnan pedig már bármi megtörténhet. Úgy gondolom, pozitív energiát tudok vinni a jégre és a góllövés mellett a fizikai játékban is ki szeretnék tűnni- idézi a kommüniké Kuraltot.

A Fehérvár AV19 az EBEL előző szezonjának alapszakaszában tizedik lett, a középszakasz alsóházában harmadik, így nem jutott a rájátszásba, és végül a kilencedik helyen végzett. Eddigi 11 EBEL-szezonjából a Volán négyszer jutott a rájátszásba.