Dráma. Az ógörög dran (cselekedni) szóból ered, a három alapvető műnem egyike, köznapi használatban azonban feszültséggel teli, nagy indulatokat mozgató eseményre is használjuk.
Szerdán este az Elek Gyula Arénában dráma történt, olyan amilyet sem Szophoklész, sem Shakespeare, de még Madách Imre sem tudott volna írni,
csakis az élet.
A női kézilabda NB I aranyérme ugyanis egyetlen gólon, egy aprócska találaton múlt, ami a címvédő Győri Audi ETO-nak végül a mennyországot, az FTC-Rail Cargónak pedig a poklot jelentette. Pedig a budapesti zöld-fehérek közönsége joggal bizakodott a találkozót megelőzően, hiszen a fej fej mellett küzdő együttesek közül a Fradinál volt a lépéselőny, hattal jobb volt Elek Gáborék gólkülönbsége.
Ebből tudtak a Győrben csak áldozati bárány szerepet betöltő Békéscsaba ellen plusz egyet csinálni Görbéczik.
Persze ehhez az is kellett, hogy a korábban éveken át a Ferencvárost irányító, most már a Vác szakmai igazgatójaként tevékenykedő Németh András, meg persze a pályán brillírozó egykori fradista, Szamoránszki Piroska és társai "ne feküdjenek le" Szucsánszkiéknak.
"Minden elismerésem a váciaké, nagyon tetszik az a fajta modell, amit ők képviselnek. Fiatal, magyar játékosokkal érnek el szép sikereket,
ebből később az egész magyar kézilabdasport profitálhat."
- mondta Elek Gábor a találkozót követő sajtótájékoztatón, majd kitért saját csapatára is. "A szezon előtt toronymagas esélyesnek kiáltották ki a Győrt, ehhez képest csak az utolsó utáni pillanatban dőlt el az aranyérem sorsa, így rendkívül büszke vagyok a csapatomra és a játékosokra. Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, de természetesen borzasztó érzés így elveszíteni a bajnokságot."
Az érzésekről a játékosokat is kérdeztük, Danick Snelder nem is rejtette véka alá csalódottságát.
"Végig hittünk a győzelmünbkben, óriásit küzdöttünk és dolgoztunk az utóbbi napokban, vagy inkább hetekben, ezek után egy góllal lemaradtunk az aranyéremről.
Elmondhatatlanul szar érzés és ez a legfinomabb szó, ami eszembe jut.
Talán soha nem éreztem még magam ennyire szomorúnak, és biztos vagyok benne, hogy sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez megváltozzon."
Alighanem érthető a Fradi holland légiósának bánata, Kovacsics Anikóval viszont teljesen más aspektusól közelítettük meg a helyzetet: arra voltunk kíváncsiak, vajon szerinte mennyire igazságos ez a fajta lebonyolítási rendszer, amellyel eldőlt a bajnok cím sorsa?
"Nem méltó a bajnoki címhez, hogy azon múlik, ki mennyire veri meg a többi csapatot. Persze, a Győr és mi is tudtuk, hogy ez fog dönteni, de a versenykiírás ezen részével nem tudok azonosulni.
A két legjobb csapatnak igenis döntőt kellene játszania, hogy egymás ellen vigyék dűlőre, melyikük a jobb, nem pedig a többi együttes kezébe helyezni a sorsukat, akik vagy küzdenek, vagy nem."
Háfra Noémi összességében hasonló véleményen volt, de élt némi kiegészítéssel.
Valóban nem szerencsés, hogy így dőlt el az aranyérem sorsa, viszont az őszi győzelmünk után megvolt az az előnyünk, hogy ha jó eredményt érünk el Győrben, akkor nem kell számolgatni a végén.
Talán ha az ottani második félidő jobban sikerül, akkor most más hangulatban beszélgetnénk, de ennek valamiért így kellett történnie. Ezek után a következő szezonban kettőzött erővel vetjük bele magunkat a küzdelembe, és mindent megteszünk, hogy visszavágjunk."
Tudni, vagy nem tudni? Az itt a kérdés, mert hát mi is jobb a sportolónak? Ha tudja, hogy a rivális mekkora különbséggel vezet, vagy ha inkább a tudatlanság homályába burkolózik és nem hergeli, vagy idegesíti fel magát a másik mérkőzés eredményén? Bíró Blanka, a Fradi kapusa kabala alapján döntött.
„Mérkőzés előtt megbeszéltük, hogy mi legyen, a nagy többseg nem akarta tudni, hogy mi a helyzet Győrben, de persze akadtak olyanok is, akik igen, ők folyamatosan követték az eredményt.
Én személy szerint Kecskeméten sem tudtam, és mivel akkor bejött úgy voltam vele, hogy inkább most sem szeretném.
A legvégén viszont úgymond tudnunk kellett, mivel ennek fényében gyorsíthattunk, vagy lassíthattunk volna a játékunkon. Minden szomorúságom ellenére nagyon büszke vagyok a csapatra, mert egy végletekig kiélezett bajnokságban, az utolsó percben maradtunk alul a világ egyik legjobb alakulatával szemben."
A kudarc ezüstérmet jelentett, de vajon tud-e ennek a második helynek valaha örülni mondjuk a csapat kaptánya?
"A lefújás után rendkívül szomorú voltam, de most már átértékeltem magamban a dolgokat.
Büszkeséggel tölt el, hogy ebben a csapatban és ezekkel a lányokkal játszhatok, főleg egy ilyen szenzációs közönség előtt, amely ma is kitett magáért.
Nagyon nagy dolog, hogy ennyien drukkolnak nekünk és szeretnek minket, sajnálom, hogy egy világválogatott mögött „csak" ezüstérmesek lettünk.
Be is hajítottam a szekrényem aljába, már annyi van belőle, hogy látni sem akarom."
De láthatják-e a szurkolók a következő évben Szucsánszki Zitát a pályán varázsolni?
Nagyon szeretnék már kisbabát, úgyhogy vagy így, vagy úgy, de összehozom, szóval biztosra mondhatom, egy évig most nem fogok pályára lépni."
Hogy nélküle mire megy majd a 2018/2019-es szezonban az FTC a címvédővel, amelybe a sérülések után még
Jana Knedlíková, Nora Mörk és Tomori Zsuzsanna is visszatér, illetve érkezik Veronica Kristiansen, Kari Brattset valamint a francia Amandine Leynaud,
az inkább költői kérdés. Jelen állás szerint óriási ziccert hagyott ki a Fradi, és nem Háfra Noémi utolsó helyzetére gondolunk. Csodák azonban léteznek, ezt kishíján most is bizonyították a budapesti zöld-fehérek. Talán a tündérmese éppen jövőre válik valósággá.