Vágólapra másolva!
Vasárnap este a Szolnoki Olaj hazai pályán legyőzte a Körmendet a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 3-0-ra megnyerte a párharcot, és bejutott a fináléba. A vasiak egy negyed alatt kilenc labdát adtak el, ráadásul a második játékrészben Horti Bálintot durvaság miatt kiállították.

A Körmend játékosa először Luksa Andriccsal kakaskodott, majd amikor ellenfele hátat fordított, könyökkel tarkón vágta. A videóbírót igénybe vevő játékvezetők kiállították Hortit, aki ezt követően értetlenkedett, amiért csak őt büntették. Addig mondta a magáét, amíg edzője, Antonis Constantinides is bement a parkettre, hogy lehívja. Ekkor Horti nemes egyszerűséggel arrébb lökte a ciprusi tréner kezét, majd mint aki jól végezte dolgát, mindenkivel lepacsizott a kispadon, és bement az öltözőbe.