Társoldalunk:

Ötszettes röpidráma, szetthátrányból fordított és győzött a női válogatott

2018.06.06. 20:49

A magyar női röplabda-válogatott elképesztő csatában, szetthátrányból fordítva legyőzte Finnország csapatát az Arany Európa-liga hatodik fordulójában. A csoportelsőségről ezzel ugyan egy ponttal lemaradt, de így is ott lesz június 14-15-én a sorozat négyes döntőjében.

Hatodik, egyben utolsó csoportmérkőzésére készült a magyar női röplabda-válogatott az Arany Európa-ligában. Fontos hangsúlyozni, hogy "csoport", ugyanis Jan De Brandt együttese ott lesz a sorozat négyes döntőjében, amelyet június 14-15-én rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. A magyar válogatott alanyi jogon résztvevő, azonban a finnek elleni csata sem volt tét nélküli. Amelyik csapat győz, az csoportelsőként végez a B jelű négyesben, ráadásul a finneknek muszáj volt nyerniük ahhoz, hogy bejussanak a Final Fourba.

Tamperében 11 nappal ezelőtt a hazai együttes 3-1-re nyert Szakmáry Grétáék ellen, a magyar lányokat pedig természetesen fűtötte a visszavágási vágy. Az Érd Arénába kilátogató 1000 nézőn nem múlt semmi, az első szervától kezdve buzdította a csapatot, amelybe egyébként visszatért Tálas Zsuzsanna is, aki még az első fordulóban, a franciák elleni meccs bemelegítése alatt sérült meg.

A közönség lelkesedésére ezúttal sem lehetett panaszFotó: Hirling Bálint - Origo

Finn nyitással, de magyar ponttal indult a találkozó, Dékány Bernadett volt az "elkövető", de azonnal egyenlített Finnország. Gyakorlatilag felváltva szerezték a pontokat a csapatok, szerencsére eleinte mi jártunk előrébb. Több rontott szerva is született mindkét oldalon, majd a finnek 6-6 után átvették a vezetést. Egy hihetetlen labdamenet után Szakmáry révén megvolt ugyan az egyenlítés, de ez nem zökkentette ki az északiakat, akik hárommal is elléptek, Jan De Brandt pedig időt kért.

Ami felettébb hasznosnak bizonyult, Sándor Renáta ütésével megkezdtük a zárkózást, majd Szakmáry is elengedett egy hajszálpontos bombát. Aztán jött Bleicher Réka nyitása, amit nem tudtak fogadni a finnek, 13-13-nál utolértük őket. Sőt, Sándor is szervált egy ászt, 15-14-nél már itt volt az előny. Látszott, hogy nem akarjuk ingyen adni a finneknek a Final Four-helyet, dolgozzanak csak meg érte!

Szakmáry Gréta szétbombázta a finn sáncotFotó: Hirling Bálint - Origo

Pekárik Eszter is megvillant centerben, amivel már három pontra duzzadt az előnyünk a kiélezett első játszmában. Két magyar rontással visszajöttek a finnek egyetlen pontra, de Nagy Eszter méretes blokkal zárta rövidre a fellángolásukat. Aztán nyitott egy ászt is a Békéscsaba centere, a 16 éves Szedmák Réka ütésével pedig szettlabdához jutottunk. Az elsőt hárították ugyan, de vezéráldozattal, egyik legjobbjuk, a finnországi meccs hőse, Piia Korhonen ugyanis rendkívül balszerencsésen fogott talajt és ölben kellett levinni a pályáról.

Korhonen sérülésénél mindenki megijedtFotó: Hirling Bálint - Origo

A magyar csapat azonban nem esett ki a ritmusból, Szedmák újabb leütésével megszületett a 25. magyar pont, ezzel megvolt az első szett. 

Szakmáry révén a második felvonás is magyar ponttal indult. A forgatókönyv az előző szettet idézte, rendkívül szoros volt az eleje, de folyamatosan vezettünk. Szakmáry ekkor már a 10. pontját jegyezte, közben Bleicher szórta a jobbnál jobb, olykor ászt érő nyitásokat. Ezzel szemben a finnek inkább rontottak nyitásból, ennek (is) köszönhetően 11-6-nál a meccs addigi legnagyobb magyar előnyének örülhettünk, jött is a finn időkérés. Gyógyírnek ez sem volt elég, nemhogy közelebb kerülni nem tudtak, de a magyar előny nőtt, Szedmák, Sándor és Szakmáry is futószalagon gyártotta a pontokat. A szett vége felé aztán elkaptak egy jó szériát a finnek, két pontra olvadt a fórunk, Jan De Brandt ki is kérte az idejét.

Szakmáry Gréta (jobbra) és Pauliina Vilponen külön ütőpárbajt rendezettFotó: Hirling Bálint - Origo

Ennek meglett eredménye, Szakmáry ütéseit nem tudták hárítani a vendégek, igaz, védekezésben ekkor nekünk is akadtak gondjaink, 23-22-es vezetésnél megint magyar időkérés következett. Ebből egyenlítés, majd magyar szettlabda lett, de a finnek óriásit harcoltak, 26-25-nél már ők szerváltak a játszmáért, amit ők azonnal megcsináltak, ezzel egyenlítettek, pedig a szett túlnyomó részében mi irányítottunk.

Maradtak lendületben a vendégek, 3-0-val indították a harmadik játszmát, az életükért küzdöttek. Persze mi sem szerettük volna vereséggel zárni a csoportkört, 6-6-nál Pintér Andrea blokkjával egyenlítettünk. Aztán 9-8-nál már a vezetést ünnepelhettük, de a vendégek azonnal fordítottak és közé is tettek három pontot. Ekkor jött Sándor Renáta, aki először egy parádés leütéssel, majd egy ásszal faragott a hátrányunkon.

Jan De Brandtnak többször is időt kellett kérnie, hogy megállítson egy finn rohamotFotó: Hirling Bálint - Origo

Az egyenlítéshez viszont ez is kevésnek bizonyult, 19-15-ös finn vezetésnél Jan De Brandtnak megint időt kellett kérnie. Miközben látványos pontokat szereztünk, nem sikerült hosszabb sorozatokat kialakítani. 24-20-nál ismét szettlabdákhoz jutottak a vendégek, és ezt másodikra megoldották. Ezzel fordítottak és 2-1-re vezettek, még egy győztes szettel bejuthattak a Final Fourba.

Természetesen fej-fej mellett haladtak a felek negyedik játékrész elején is, a legnagyobb szerencsénk az volt, hogy Szakmáry nem fáradt és már 24 pontot számlált ekkor. Németh Anett blokkjával sikerült két ponttal elhúzni, de ezt a differenciát azonnal eltüntették a vendégek, viszont rögtön ezután végre elkaptunk egy jó sorozatot, zsinórban négy pontot szereztünk. A szívós finn csapat ellen persze ez sem elég, 17-17-nél hősies labdával egyenlítettek, miközben a védekezésünk továbbra sem működött. A vezetést is átvették rögtön, Jan De Brandt időt kért, ami nem is sülhetett volna el jobban: zsinórban hat pontot szereztünk, Sándor Renáta pontja után Szűcs Kinga a szettért szervált. Az elsőt hárították, de egy finn out után megvolt a kulcspont, ami a 2-2-es összesítésbeli állást jelentette.

Többnyire jól szuperált a magyar sáncFotó: Hirling Bálint - Origo

Jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett, amelyben - nem meglepő módon - egyik csapat sem tudott nagyobb előnyt kiépíteni magának. Teljesen egyenlő erők küzdelmét láthattuk az egész mérkőzésen, miért éppen ez a játszma alakult volna máshogyan? Mindkét csapat vezetett két ponttal egy-egy alkalommal, de nem ez volt a jellemző, 8-7-es finn vezetésnél pedig térfelet cseréltek a csapatok.

Ebből egyértelműen mi jöttünk ki jobban, zsinórban három pontot szereztünk, de iszonyatosan kapaszkodtak a finnek. 13-10-nél Sándor pazar blokkjával két pontra kerültünk a győzelemtől, mindkét németországi légiósunk (Szakmáry és Sándor) emberfelettit játszott, ők ketten összesen 57 pontot szereztek.Szedmák ejtése után meccslabdához jutottunk, Nagy Eszter blokkjával pedig ki is használtuk azt! Magyarország 3-2-re győzött és ezzel győzelemmel hangolt a budapesti Final Fourra. 

Végeredmény, női röplabda Arany Európa-liga, 6. forduló:
Magyarország – Finnország 3-2 (20, -24, -21, 21, 11)

Kijár a taps a magyar lányoknak, bizonyították, hogy ott a helyük a legjobb négy közöttFotó: Hirling Bálint - Origo

Jan De Brandt szerint ma mindkét együttes megmutatta, hogy megérdemli a négyes döntőt:

"Jól kezdtük a meccset, nyertük az első szettet és a másodikat is meg kellett volna, de a végén elveszítettük a fonalat. A harmadikban sem találtuk meg, a nyitással és a fogadással is akadt problémánk, de szerencsre a negyedikre és az ötödikre összekaptuk magunkat. Gratulálok a finneknek, mert úgy is tartották magukat, hogy kivált az egyik legjobbjuk, bizonyították, hogy helyük van a Final Fourban. De ez rólunk is elmondható, mindhárom csoportellenfelünket legyőztük legalább egyszer, szóval senki nem mondhatja, hogy csak azért leszünk ott, mert házigazdák vagyunk, ezt egész Európa tudja. Vagy Csehországgal, vagy Bulgáriával játszunk az elődöntőben, ez csütörtökön kiderül, de most először kicsit pihenünk, aztán készülünk a következő ellenfélre."

A 27 pontot szerző Sándor Renáta is előre tekint:

"Megmutattuk, hogy jó csapatok ellen tudunk nyerni, legyen szó a horvátokról, vagy most a finnekkel. Ez a tudat önbizalmat ad a Final Fourra is. Az elmúlt két hét alatt, főleg a hosszú idegenbeli túrán jól összekovácsolódtunk, persze előtte sem volt széthúzás, mindössze néhány játékos volt, aki nem ismerte a másikat. Már ismerjük egymás mozdulatait, gondolatait, mindenki tudja, hogy számíthat a másikra. Persze van még hova fejlődni, de azon vagyunk, hogy még jobbak legyünk. Már elképzeltem, hogy milyen lesz a Papp László Arénában játszani, bízom abban, hogy sokan jönnek szurkolni, mert az is tud adni egy plusz lendületet. Ott is jó csapatok lesznek, de mi mindenképp kihozzuk magunkból a maximumot és megpróbálunk győzni."