Társoldalunk:

Csodás magyar győzelem a 3x3-as női kosárvébén

2018.06.08. 11:04

Szenzációs, 20-14-es győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar női kosárlabda-válogatott a 3x3-as világbajnokságon Manilában. A magyar csapat az Eb-bronzérmes és vb-negyedik Hollandia ellen nyert. A folytatás már nem alakult ilyen jól, mert a spanyolok 19-14-re nyertek a magyar csapat ellen.

A négytagú magyar csapatban Medgyessy Dóra, Theodoreán Alexandra, Ruják Nóra és Bózoki Bettina kapott helyet. A hollandok erős csapattal érkeztek, náluk a 3x3-as kosárlabda nagyon népszerű. A sportág ezen változata a 2020-as tokiói olimpia programjára is felkerült, a magyar csapatnak pedig az a célja, hogy sikerüljön az olimpiai kvalifikáció.

Ami a mérkőzést illeti, a magyar lányok nagyszerűen játszottak. Az elején szép befutások után értünk el ziccereket (ezért itt egy pont jár), majd a két pontot érő távoli dobások is sikerültek. A mérkőzés utolsó harmadában a hollandok 16-13-ra zárkóztak fel, de a magyar lányok nem idegeskedtek, és 20-14-re megnyerték a meccset.

Alig másfél órával a hollandok ellen aratott győzelem után jött a spanyol csapat, amely a legutóbbi Eb ezüstérmese volt. Bár két perccel a vége előtt Theodoreán Alexandra távoli duplájával még a magyar csapat vezetett egy ponttal, a végét a spanyolok bírták jobban, és 19-14-re nyertek. Ezzel a magyar válogatott egy győzelemmel és egy vereséggel kezdte a világbajnokságot. A mieink vasárnap előbb a németek, majd a házigazda Fülöp-szigetek csapatával játszanak.

Női kosárlabda 3x3-as világbajnokság, D-csoport, 1. forduló: Magyarország-Hollandia 20-14. 2. forduló: Spanyolország-Magyarország 19-14.