Vágólapra másolva!
Megsérült Matej Gaber szeme, ezért kérdéses, hogy a bajnok MOL-Pick Szeged szlovén kézilabdázója pályára léphet-e a magyar válogatott elleni világbajnoki selejtező szerda esti visszavágóján, Veszprémben.

A 26 éves játékos a párharc szombati, első mérkőzésének első félidejében ütést kapott az arcára, és a folytatásban nem tudott visszatérni a pályára. Először a koperi, majd a ljubljanai kórházban vizsgálták meg, és a diagnózis szerint felszakadt a kötőhártya az egyik szemén.

Várhatóan hétfőn, az orvosi ellenőrzés során derül ki, Gaber játszhat-e a visszavágón.

A Koperben rendezett szombat esti találkozót bravúros teljesítménnyel a magyar válogatott nyerte 29-24-re, amely első alkalommal győzött tétmeccsen Szlovénia vendégeként.

Kérdéses Matej Gaber játéka Forrás: AFP/Thomas Samson

Az előző világbajnokságon bronzérmes szlovénok szövetségi kapitánya, Veselin Vujovic közölte, semmit pozitívat nem látott csapata teljesítményében, mert a kézilabda egyetlen elemében sem volt megfelelő, amit produkáltak.

"A játék és a hozzáállás sem volt jó, még a hazafiasság is hiányzott. Kapusaink mintha egyáltalán nem is lettek volna. Minden labda a hálónkba került, ami eltalálta a kapunkat. Nem volt igazi vezérünk, Marko Bezjak és Miha Zarabec sem volt az" - nyilatkozta csalódottan az edző.

Vujovic hozzátette, nem érti, hogyan vezethettek egy góllal a szünetben, hiszen nem érdemelték meg, majd úgy fogalmazott, sokkhatással ért fel számára a vereség, amellyel nagyon nehéz helyzetbe kerültek.

"A magyarok végül megérdemelt győzelmet arattak. Szerdán mindent megteszünk, harcolni fogunk a legvégéig, de ilyen játékkal fényévnyire vagyunk a világbajnokságtól." - fogalmazott.

A világbajnokságot január 9. és 27. között rendezik Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben, illetve Koppenhágában és Herningben. A torna győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn.

Dánia és Németország csapata házigazdaként, Franciaország címvédőként automatikusan tagja a vb-mezőnynek, és kijutott már Spanyolország, Angola, Egyiptom, Tunézia, Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia, a Koreai Köztársaság és Japán is. A kilenc európai párharc győztesén kívül még a Pánamerikai Bajnokság három dobogósa indulhat a tornán.