Vágólapra másolva!
Néhány nappal ezelőtt jelentette be az Euroliga ezüstérmes és magyar bajnok Sopron Basket női kosárlabdacsapatának vezetősége, hogy a szerb Jelena Milovanovics egy évig szünetelteti a játékát, de a játékjoga a Sopronnál marad. A csapat vezetőségének sürgősen lépnie kellett. Az új igazolást pénteken jelentették be Sopronban.

Fiatal, tehetséges, de már Euroliga tapasztalattal bíró erőcsatárt szerződtetett a 2018/19-es szezonra a magyar bajnok. A rendkívül sokoldalú Amanda Zahui 24 éves, 196 cm magas. A svéd játékos már letette névjegyét az Euroligában. A Sopron Basket egészen fiatal kora óta követi a játékos pályafutását, többször volt már vele kapcsolatban, de csak most érkezett el az idő arra, hogy le is tudja igazolni.

Amanda Zahui (kék mezben) tőle jobbra Jelena Milovanovics. Az ő helyére érkezik a svéd klaszis Forrás: FIBA

A Sopron jelenlegi edzője, Roberto Iniguez már edzette egy évig Orenburgban. Amanda Zahui várhatóan szeptember 1-én csatlakozik a csapathoz.

Zahui egyébként nemcsak az Euroligában, de a világ legerősebb bajnokságában, az észak-amerikai WNBA-ben is vitézkedik, ahol ebben a szezonban 7 pontot és 2,4 lepattanót szerez meccsenként a New York Liberty csapatában.