Társoldalunk:

Märcz Tamás várja, hogy átszakadjon a gát a csapatban

2018.07.20. 15:49

Märcz Tamás, a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon szereplő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya azt szeretné, ha a játékosok végre hinnének magukban, mert csak így tudnak jobb teljesítményt nyújtani.

A szakember a németek elleni 4-4-es döntetlent követően elmondta, azt tudták, hogy a németek keményen bele fognak állni a mérkőzésbe, éppen ezért ugyanezt várta a saját csapatától is, azonban végül ez "kicsit másképp alakult". 

Ami edzésen sikerült, az a meccsen valamiért nem akart összejönniFotó: Polyák Attila - Origo

"Azért a védekezéssel elégedett vagyok, Vogel Soma nagyon jól védett, rendben volt előtte a munka, viszont a lőtt gólok száma borzasztóan kevés, nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára – mondta Märcz Tamás a csoport második helyéről döntő összecsapást követően.

"Néhány játékoson láttam a fáradtságot, aminek viszont egy ilyen fontos mérkőzésen egyszerűen el kellene tűnnie, ugyanakkor a többség fizikai állapota még így is jó" - tette hozzá a kapitány, aki szerint lassan értek fel a támadásokhoz, s türelmetlenek voltak a befejezéseknél.

Döntetlent játszott a németekkel a magyar férfi vízilabda-válogatott

Sima győzelem helyett meglepetés-döntetlen született a magyar férfi vízilabda-válogatott utolsó csoportmeccsén. Märcz Tamás együttese 4-4-et játszott a papíron gyengébb Németországgal a barcelonai Európa-bajnokságon, így második helyen végzett az A-csoportban. A nyolc közé jutásért a török-holland meccs győztesével kell majd megküzdeniük Vámos Mártonéknak.

Märcz Tamás elmondta, továbbra is hisz csapatában: "Várom, hogy átszakadjon az a gát a fiúknál, aminek előbb utóbb át kell szakadnia. Tudom, hogy jó játékosok, oda fognak kerülni és be fogják lőni azokat a helyzeteket, amiket ma nem. Higgyenek magukban, mert én hiszek bennük.Ők képviselik Magyarországot, ők a magyar válogatott, ez adjon nekik önbizalmat". A tréner kifejtette, ha arra van szükség, akkor akár a szünnapon megnéznek majd olyan, egy héttel ezelőtti mérkőzéseket, amelyeken kiválóan játszottak.

A tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmes gárda egyik legjobbja, a margitszigeti torna legértékesebb játékosa, Vámos Márton kemény kritikát fogalmazott meg: "Megpróbáljuk összeszedni magunkat, a védekezésünket át kell mentenünk, de a fórokat össze kell rakni, mert ami tegnap egymás között az edzésen ment, abból most semmi sem sikerült. Lassan járatjuk a labdát, olyan impotens az egész kívülről és belülről egyaránt..." - nyilatkozta a balkezes pólós, aki szerint a hollandokat le fogják győzni, majd jöhet a címvédő szerbek elleni erőfelmérő.

Vámos Márton (labdával) is tudja, hogy van még hová javulniForrás: MTI/Illyés Tibor

A németek elleni összecsapás legjobbja a kapus Vogel Soma volt, aki szerint magának nehezítette meg a dolgát a csapat: "Egy fokkal nehezebb Eb-debütálás volt, mint amire gondoltam. Nehéz és fárasztó meccs volt, de innentől már csak ilyenek lesznek. Nem szabad elfelejteni, tanulni kell ebből a meccsből, leginkább támadásban van mit fejlődni."

A magyar válogatott vasárnap a nyolc közé jutásért a C csoport harmadik helyezettjével találkozik, amely a papírforma alapján a holland csapat lesz.