Vágólapra másolva!
Egészen döbbenetes mérkőzésen 57-56-ra nyert a magyar női U17-es kosárlabda-válogatott Minszkben, a korosztályos világbajnokságon. Völgyi Péter csapata ezzel csoportelső lett és az egyenes kieséses szakaszban kedvező ágra került.

Részletezhetnénk, elmondhatnánk percről-percre a drámát, de csak a legfontosabb stációk jöjjenek:

  • remek kezdéssel és védekezéssel leptük meg az elején a spanyolokat és léptünk el 7-2-re
  • az ellenfél védekezést váltott és szoros emberfogásra tért át, amely nem ízlett a magyaroknak
  • az első negyedet 19-13-ra, a másodikat 13-9-re nyerték a spanyolok
  • a harmadik negyedben tízpontos spanyol vezetésről jöttünk vissza egyenlő állásra (34-34)
  • innentől kezdve fej-fej mellett ment a két csapat
  • a negyedik negyed utolsó két percében hol a magyar együttes vezetett egy ponttal, hol a spanyol kettővel
  • 14 másodperccel a vége előtt egypontos magyar vezetésnél Angyal ellen sportszeűtlent fújtak a bírók
  • a spanyol mind a két büntetőt kihagyta
  • az oldalbedobás után lepergett az óra, a spanyolok kosárra sem tudtak dobni.

Ennyi nagyjából.

Kiss Angelika (piros mezben) és a csapat is remekül játszott Forrás: FIBA

A magyar csapat a felkészülés alatt háromszor játszott a spanyolokkal. Mind a háromszor kikapott, de úgy, hogy a három meccset összesen öt ponttal nyerte meg az ellenfél. A keddi visszavágás stílusosan sikerült, egy ponttal mi nyertünk.

A folytatásban a legjobb tizenhat közötti egyenes kieséses szakaszban minden bizonnyal Angola következik. Aztán meg ki tudja, hogy meddig jutnak el a magyar lányok. Egy biztos: ennél nagyob szívvel és akarattal, ahogy a spanyolok ellen küzdöttek, nem lehet játszani. Aki látta ezt a meccset, egyhamar aligha felejti el.

Női kosárlabda U17-es világbajnokság, C-csoport, 3. forduló: Magyarország-Spanyolország 57-56 (13-19, 9-13, 19-10, 16-14.)

Spanyolország legjobb dobói: Monreal 15, Melchor 12/3, Quintana 7.

Magyarország: Angyal 2, Mányoky 9/3, Dombai 13, Varga 14, Kiss 2. Csere: Horváth 7, Kovács 3/3, Tóth 3, Vári -, Wentzel 4.