Társoldalunk:

Kásás Tamásék a világválogatott ellen fognak játszani

2018.07.30. 19:28

Tizennégy magyar és két külföldi olimpiai bajnok pólós ugrik medencébe a Duna Arénában a keddi XIXO Waterpolo All Star Gálán, amelynek keretében este nyolc órától a Millennium Masters csapata mérkőzik meg az egykori nagy ellenfelekből összeállt világválogatottal.

Az esemény hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Fetter Balázs főszervező emlékeztetett: a tavalyi masters világbajnokság után vetődött fel a gondolat, hogy jó lenne idén is valami ahhoz hasonló rendezvényt összehozni.
"Én annak idején sohasem láttam élőben játszani az 1976-ban olimpiai aranyérmet nyert csapat tagjait, ezért most az a célunk, hogy a mai utánpótláskorú gyerekek láthassák, hogyan pólóznak a 2000-es évek magyar bajnokai" - fűzte hozzá Fetter Balázs, aki örömmel számolt be arról, hogy mind az 5200 jegy elkelt már, de akiknek nem jutott belépő, azok az M4 Sport csatornán élőben nézhetik meg a mérkőzést.

Kásás Tamáséknak tavaly is telt ház szurkolt a Hajós Alfréd UszodábanForrás: MTI/Czagány Balázs

A világválogatottban Kiss Gergely tájékoztatása szerint hét nemzet vízilabdázói kaptak helyet, köztük a holland Harry van der Meer, aki a sajtótájékoztatón kijelentette: nem tudott nemet mondani, amikor a jelenlegi magyar férfi kapitány, Märcz Tamás meghívta őt a mérkőzésre.
Nagy megtiszteltetés egy olyan válogatott ellen játszani, amely mindent megnyert, amit lehetett - fogalmazott Van der Meer, aki tavaly ősz óta a holland válogatott edzőjeként dolgozik.
Ugyancsak részt vett a hétfői sajtóeseményen az 1996-ban olimpiai aranyérmes spanyol Daniel Ballart, aki viccesen megjegyezte, kicsit tart a magyar válogatottól, mert a Facebookon látta, Kásás Tamásék milyen komolyan készülnek a keddi találkozóra. A világválogatottban még egy olimpiai bajnok lesz, mégpedig a horvát Dubravko Simenc, aki 1984-ben és '88-ban még a jugoszláv válogatottal volt aranyérmes. Azt a csapatot ugyanaz a horvát Ratko Rudic irányította, aki most a világválogatott szakvezetője lesz.A tavalyi budapesti masters világbajnokságot a 40 év felettiek kategóriájában megnyerő Millennium Masters válogatottban a keddi gálán is ott lesz a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán; a két ötkarikás arannyal rendelkező Fodor Rajmund, Gergely István, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás és Vári Attila, illetve a Sydneyben aranyérmes Märcz Tamás, Székely Bulcsú és Varga Zsolt.

Ezúttal a világválogatott lesz az ellenfelükForrás: MTI/Czagány Balázs

Kiss Gergely elmondta, jelenleg "félnyugdíjas állásban" van a Honvédnál, s mivel már elkezdték a felkészülést, ezért nyolc edzés van a háta mögött.
"Bízom benne, hogy kedden este világraszóló vízilabda show-t láthat majd a közönség" - jegyezte meg Kiss.
Kásás Tamás elismerte, hogy a Millennium Masters felkészülése során egyszer sem fordult elő, hogy a keret minden tagja el tudjon menni a közös edzésre. Ugyanakkor előnynek érzi, hogy a világválogatott ebben a felállásban még sosem játszott.
Látványosság szempontjából kiváló mérkőzés lesz, az biztos- erősítette meg Kásás.
A Millennium Masters hétfőn késő délután közönségtalálkozóval egybekötött nyilvános edzést tartott a Duna Arénában, amelynek jegybevételét jótékony célra fordítják a szervezők. Elhangzott még, hogy a keddi gála előtt 16 órakor nyitják majd ki a Duna Aréna kapuit.