Társoldalunk:

Rangos tornán mutatkozik be az új Fradi

2018.08.01. 17:42

Rangos nemzetközi tornát rendez pénteken és szombaton a Ferencváros férfi kézilabdacsapata az Elek Gyula Arénában.

A harmadik alkalommal megrendezendő Konkoly Károly Emléktornán láthatják először a szurkolók a nyáron jelentősen megerősített FTC-t. A pénteki első elődöntőben 15.30-tól a tavalyi negyedik helyezett Balatonfüred a hetedik Budakalásszal játszik, majd 18 órától a Nagybánya lesz a fővárosi zöld-fehérek ellenfele. A kétszeres EHF-kupagyőztes, háromszoros román bajnok, hatszoros Román Kupa-győztes nagybányaiak tavaly a nyolcadik helyen zártak a bajnokságban, és főleg a helyi akadémián nevelkedett játékosokra építenek a néhány idegenlégiósa mellett.

Vasárnap rendezik a bronzmérkőzést és a döntőt, majd az eredményhirdetés után egy közönségtalálkozóra kerül sor, ahol a szurkolók beszélgethetnek a ferencvárosi játékosokkal és a szakmai stáb tagjaival, akik aláírókártyákat is osztogatnak majd.

Ezzel a kerettel nem lesz gond a bent maradásForrás: Fradi.hu

Az első edzőmérkőzésen négy góllal győzni tudtunk a tavalyi bronzérmes Tatabánya otthonában, ez jó előjel. Az újjáalakult Ferencváros természetesen tornagyőzelemmel szeretné megörvendeztetni a drukkereket, de Horváth Attila vezetőedző a felkészülés egy állomásának tartja a pénteki és a szombati mérkőzést is.

„Nagyon jó csapatok ellen fogunk játszani, és tökéletesen fogja szolgálni a felkészülést mindkét mérkőzés. Akárcsak Tatabányán, a Konkoly Károly Tornán is negyed óránként cserélgetni fogom a sorokat, igyekszem mindenkinek ugyanannyi játéklehetőséget adni, nem fogok meccselni, és csak részfeladatokat kapnak majd a játékosok. Ugyanazt a lelkesedést és akarást szeretném látni, mint amit Tatabányán mutatott a csapat, ahol mindenki tökéletesen állt hozzá a mérkőzéshez, és azzal nyertünk, hogy jobban akartuk a győzelmet. Remélem, hogy minél több szurkoló kilátogat a tornára, tökéletes, hiba nélküli játékot még nem tudok nekik ígérni, de azt igen, hogy minden játékosom kiteszi majd a szívét a pályára" – mondta Horváth Attila a klub honlapjának nyilatkozva.

A tornát a 2015-ben elhunyt egykori legendás Ferencváros-játékosról és edzőről, Konkoly Károlyról nevezték el, aki csapatkapitánya volt az 1963-as kupagyőztes csapatnak.

Konkoly KárolyForrás: Fradi.hu

A tornára a kétnapos jegy 2.000 Ft-ba kerül, a szombati napijegyért 1.000 Ft-ot kell fizetni, pénteki napijegy nincs, a nyitónapra a kétnapos belépő érvényes.

Konkoly Károly férfi kézilabda felkészülési torna, program:

Augusztus 3., péntek, elődöntők:
15.30 Balatonfüred–Budakalász
18.00 FTC–Nagybánya (román I. osztály)

Augusztus 4., szombat, helyosztók:
13.30: a 3. helyért
16.00: döntő
18.00: eredményhirdetés és közönségtalálkozó