Társoldalunk:

Máltától kaptunk ki vízilabdában, Kemény Dénes szerint ő is hibázott

2018.08.15. 10:10

A belgrádi Darko Csukics vízilabda-emléktornán a Varga Tamás, Nádor Zsombor edzőkettős 14 éveseiből verbuválódó ifjúsági csapatunk a 9. helyért ugrott vízbe, és 8-7-re kikapott Máltától. Igaz, a mezőny többi indulója mind egy évvel idősebbeket, azaz 15 éveseket versenyeztetett - írja a Bors.

– Varga Tamás a kiutazás előtt tudta, kik ellen játszanak – mondta a Borsnak Kemény Dénes szövetségi elnök. – Nyilvánvaló, egy olyan torna, melyen például Montenegró, az Egyesült Államok, Szerbia is felvonul, számos veszélyt rejt magában, viszont a máltaiak elleni fiaskó engem is meglepett. Volt költségvonzata is a tornának, mégis hozzájárultam, hiszen Tamás úgy érezte, az idősebb játékosokkal szembeni megméretés tapasztalatokat eredményez. Veszélyes játékot játszottunk, és íme, ez lett az eredménye – tette hozzá Kemény.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeFotó: Csudai Sándor - Origo

A szövetség honlapján Varga Tamás is önkritikát gyakorolt:

„Málta ellen rosszul játszottunk, sokat hibáztunk – magamat is beleértve. Sajnálom, ami történt, mert jó lett volna ezeknek a gyerekeknek kedvezőbb szájízzel hazautazni. Hasznos tornán vettünk részt, mert képet kaphattam jó néhány játékosról, ugyanakkor be kell látni, többeknek kondicionális problémái voltak. Keresem még azt az egy-két egyéniséget, aki vezér lehet, kulcspillanatokban irányítja a többieket."