Társoldalunk:

Évtizedenként csalnak úgy, ahogy a magyar válogatott ellen tették - videó

2018.08.16. 16:27

A magyar férfi röplabda-válogatott szerda este 3-2-es vereséget szenvedett hazai pályán Macedóniától az Európa-bajnoki selejtezősorozat első mérkőzésén. Maga az eredmény sem ad okot az örömre, de a körülmények az igazán bosszantóak, hiszen egy sportszerűtlen megmozduláson és egy fatális bírói tévedésen múlt a magyar csapat győzelme.

2:2-es szettállásnál, 12:12-nél Pádár Krisztián leütésével a magyar válogatott két pontra kerülhetett volna attól, hogy győzelemmel kezdje az Eb-selejtezőket, a játékvezetők azonban a macedónoknak adták a pontot, mondván a magyar ütő hálóhoz ért. Azonban kiderült, hogy a hálót Filip Despotovski húzta le, a román játékvezetői kettős viszont hajthatatlan volt, így a vendégek kerültek előnybe, és meg is nyerték a meccset.

Hóbor Béla, a londoni férfitorna főbírója sem látott még hasonlót élőben:

Nagyon ritka az ilyen. Hat-nyolc éve az osztrák bajnokságban történt ilyesmi, az azóta bekerült a nemzetközi szövetség oktatóanyagába. Hihetetlenül sportszerűtlen eset volt a macedón játékostól a háló meghúzása, míg a bíróktól súlyos, mérkőzést befolyásoló hiba. A macedón játékos arccal a második számú játékvezető felé állt, így neki kellett volna jobban látnia az esetet, ám a támadótérfélen történő eseményeket alapvetően az első számú bíró felügyeli. Mindketten a labdát figyelték, de láthatták volna ezt. Teljesen egyértelmű volt az eset." (forrás: nso)

A szabályok értelmében tehát azon kívül, hogy 13:12-re kellett volna vezetnie a magyar csapatnak, a bíró megtévesztésére irányuló sportszerűtlenség miatt büntetőpont és piros lap járt volna Despotovskinak, azaz két magyar meccslabdáról folytatódott volna a meccs. Ehelyett Macedónia 13:12-es előnybe került, és be is húzta a győzelmet.