Társoldalunk:

Le akarták rúgni a kézilabdakirály fejét

2018.09.07. 12:46

Pista! Pista!! Pista!!! Tízezer debreceni szurkoló ugrott fel a helyéről, és kiabálta. Tízszer, tizenkétszer, tizenötször, vagy még többször – meccsenként.

Varázslatos éveket idézünk. Még nem voltak műanyag ülések, beléptetőrendszerek, tűzvédelmi előírások. Csak falóca, kedves nyugdíjasok a kapuknál és bármekkora tömeget toleráló illetékes tűzoltó. Olyan hangulat, amelyhez fogható soha nem volt Magyarországon. Nem is lesz, nem is lehet. Mert amikor egy szabadtéri bitumenes kézilabdapálya ócska nézőterén, ahová maximum háromezren férnek be, tízezernél is többen szoronganak, ahhoz nem hasonlítható semmilyen csarnok, semmilyen stadion, semmilyen alkalmi sportpálya hangulata. A bitumenesre néző szakmunkásképző intézet tetején is többtucatnyian voltak már órákkal a mérkőzések előtt.

Hat éven keresztül, 1974-től 1979-ig tartott ez az őrület Debrecenben, és kis túlzással (talán nem kisebbítve ezzel a kijelentéssel egykori játékostársai érdemét) az egész felhajtás egy ember, Varga István miatt volt. A csúcs 1978 őszén a Debrecen–Tatabánya, bajnoki címet eldöntő szuperrangadón jött el, ekkor tizenkétezer ember őrjöngött a pálya körül. Itt mindenki egyért szorított, olyan fanatizmussal, ami manapság elképzelhetetlen.

Ha egy mérkőzés másnapján két debreceni találkozott, akkor nem az volt az első kérdés, hogy „ott voltál-e”, hanem, hogy „na, mit szólsz a tegnapi csatához?” Mert az természetes volt, hogy mindketten ott voltak. Ha valamelyikük hiányzott, már meg is szakadt a társalgás – mesélte Varga István, a Pista évtizedekkel később.

Igen, Pista. Ő senkinek nem volt István, vagy Pista bácsi, még kevésbé Varga úr. Túl a hetvenedik életévén is Pista volt. Ismerősnek, ismeretlennek. Aki sokat találkozhatott vele, az azon túl, hogy egy kiváló emberrel tölthette az idejét, rengeteg remek sztorit hallhatott tőle. Most, amikor születésének 75. évfordulója van, sok tőle hallott történet jut az ember eszébe. Élete legfontosabb városáról, Debrecenről így beszélt annak idején.

Ami szeretetet kaptam ebben a városban, de az országban, sőt a határainkon túl is, annál többet Puskás Öcsi, Balczó Bandi, Papp Laci vagy az asztaliteniszezők sem kaptak.

Pedig Varga nem volt tősgyökeres debreceni. Abonyban született, a Honvédnál lett ismert játékos, és csak 31 évesen került Debrecenbe. Addigra kidolgozta azt az eredeti elemet, ami miatt még évtizedek múltán is mindenki emlegeti. És nem csak Magyarországon.

„A teljes mezőny fejet hajtott a debreceni szabaddobások előtt” – írta a korabeli sajtó, amikor 1975-ben a Varga vezette Debreceni Dózsa bajnoki címet szerzett. Története során először és mind a mai napig utoljára. Az akkor már világbajnoki és olimpiai szereplésen is átesett kézilabdázó forradalmasította a játékot: ő volt az első a világon, aki a kilences vonalon szemben állva a kapuval közvetlenül rádobta a szabaddobást. Gyakran be is dobta.

„Még a Honvédban játszottam, amikor az ellenfelek gyakran követő emberfogással vettek ki a játékból. Ekkor mondta Dékány Rezső, az akkori edzőm, hogy te csak álldogálj nyugodtan a félpályán, ezzel te már megtetted a magadét, a többiek majd öt az öt ellen megnyerik a meccset nélküled is.

Ez nekem egy kényelmes dolog volt, ám a hidegebb időben rendezett meccseken (ne feledjük, akkor a kézilabda szabadtéri sport volt) a megfázás veszélye fenyegetett. Ekkor találtam ki ezeket a szabaddobásokat. Edzés után órákon át gyakoroltam a parancsnoki épületből kiszűrődő kevéske fény mellett. Egészen addig, amíg a gondnok szépen egyenként elcsórta előlem a labdákat, így kénytelen voltam hazamenni.

Az a bizonyos elhajlásos szabaddobás Varga IstvántólForrás: Origo

Az új fegyver élesben való kipróbálásával elég sokáig vártam, aztán éppen egy Debreceni Dózsa elleni meccsen vetettem be. Bejött. Egyszer, kétszer, háromszor.”

A Debreceni Dózsa erre alapozta az egész játékát. 1975-ben ezzel a taktikával végigszáguldott a mezőnyön. Közben kialakult egy olyan szurkolótábor, amilyen sem előtte, sem utána nem volt Magyarországon.

Vasárnap délelőtt tizenegykor kezdődtek a találkozóink, de nyolc órakor már a stadionban reggeliztek a szurkolók. Volt a Dózsának egy női kézilabdacsapata is, gyakran ők játszottak előttünk felvezető találkozót. Azt hiszem, a világon nem volt még megyei kézicsapat, amelynek mérkőzéseit rendszeresen öt-hatezer ember látta. Aztán mikor kijöttünk melegíteni, szinte felrobbant az aréna. Amikor a játékoskijáróban a közönség meglátta a lila-fehér mezt, olyan hangulatot teremtett, hogy mi akár a bikáknak is nekimentünk volna.”

A sorsdöntő, Budapesti Honvéd elleni meccsre a fővárosban került sor két fordulóval a bajnokság vége előtt. A képlet egyszerű volt: a győztes lesz a bajnok. A pesti csapat tele volt sztárokkal: Verőczy, Kovács Péter, Buday, Kenyeres, Hertelendy – minden mellettük szólt. Csakhogy a debreceni szurkolók különvonattal a fővárosba utaztak, ahol hazai hangulatot teremtettek. Fej-fej mellett haladt a két csapat a tévé által is közvetített (nagy szó volt az akkoriban) vasárnap délelőtti meccsen, majd 20-20-nál Varga szabaddobáshoz állt fel. Bevágta, ahogy oly' sokszor pályafutása során. 21-20-nál támadott a Honvéd, de Süvöltős doktor, a labdahalász ellopta a labdát, végigment a pályán és Debrecenbe került az aranyérem. A játékosok a buszukkal hamarabb értek haza, mint a különvonat, de kimentek az állomásra megköszönni szurkolóiknak a támogatást. A szolid köszönetnyilvánításból spontán karnevál lett, Facebook, telefon és minden egyéb kommunikációs eszköz nélkül is többezres tömeg verődött össze. A szurkolók a vállukon vitték a hősöket az állomástól a nyitott stadionig, ami legalább 3 kilométeres távolság volt.

Varga István abban a szezonban 26 meccsen 294 gólt szerzett. Meghívták a világválogatottba, a november 1-jén rendezett találkozón az alkalmi szupercsapat 25-21-re verte a kor akkori legjobb válogatottját, az NSZK-t. Varga volt a legeredményesebb 6 góllal, ezek között természetesen volt szabaddobás-bomba és a másik specialitása, a különlegesen elvégzett hétméteres is.

„A dortmundi Westfalenhalléban volt a gála. Tizenhatezer ember előtt játszottunk, ami akkor még nem minősült mindennaposnak egy kézilabda-mérkőzésen. Gondoltam, miért ne dobnék itt is trükkös hetest? Manfréd Hoffmann barátom, az ellenfél német válogatott kapusa a későbbi világbajnok még helyezkedett, kereste a helyét, amikor én csuklóból, a csípőm mellől elengedtem a labdát. Felnézett, kereste a kezemben. Majd amikor tizenhatezer ember mutatta neki nevetve, hogy a kapujában van, akkor jött rá, hogy megbolondítottam. Nyilván a kapusok nem lelkesedtek ezekért a hetesekért. Egyszer Bartalos Béla, a világklasszis magyar kapus üzent is nekem egy bajnoki előtt Süvöltős Misivel:

Mondd meg annak a szemét Vargának, hogy engem nem érdekel, ha belövi a hetest, de ha kiröhögtet tízezer ember előtt, akkor lerúgom a fejét.Megtiszteltetésnek vettem ezt az üzenetet, és igyekeztem minél látványosabban becsapni őt.”

Ezeket a hétmétereseket képtelenség leírni, aki vizuális típus, próbálja elképzelni. Az említett világválogatottas hetesen kívül a másik specialitása az volt, hogy a lövőcsel lendületével 360 fokos pörgést csinált egy lábon és úgy dobta be a labdát. Nyilván a kapus nemhogy a szemét nem látta lövés előtt, de a kezét sem nagyon. Óriási showman volt, miután 1980-ban (36 évesen) elbúcsúzott a magyar élvonaltól egy Debrecen melletti kis településen, Nádudvaron lett játékosedző, és csinált a semmiből kézilabdaőrületet.

Budapest, 1968. január 21. Varga István kapura lő a Budapesti Honvéd-Vörös Meteor férfi kézilabda-mérkőzésen a Magyar Népköztársaság KupájáértForrás: MTI/Pálfai Gábor

Majd a Spartacus egy fél szezonra leigazolta, hogy segítsen bent maradni a csapatnak (a szabaddobásaival), ha ez sikerül, akkor kapcsolataik révén elintéznek neki egy nyugat-németországi civil munkavállalást. A Szpari bennmaradt, a vezetőség betartotta ígéretét, noha Varga Pista már 38 éves elmúlt, csak elkezdett játszani Kasselben. A januári bemutatkozó mérkőzésére kilátogató ötven érdeklődő elhíresztelte, hogy érkezett ide egy külföldi, aki olyanokat tud a kézilabdával, amit senki a világon. Március közepétől már háromezer-ötszázan jártak a Kassel meccseire. Innen a Tus Spengéhez került, itt talált második otthonra, a kedvéért 2500-ra emelkedett itt is a nézőszám, de lettek volna többen is, csakhogy a németek szigorúbban betartották a biztonsági előírásokat, mint a debreceniek. Így is az egyesület legnagyobb mérkőzésének főszereplője lehetett, amikor a kiscsapat a német kupában a nagy Dortmunddal találkozott, és Pista farkasszemet nézhetett egykori honvédos társával, az akkor a csúcson lévő, 12 évvel fiatalabb Kovács Péterrel. A két magyar sztár csatájaként aposztrofálták azt az ütközetet.

Abban az évben Varga olyan szezonbeli német csúcsot produkált (az összes, azaz mind a tizenegy osztályt figyelembe véve) 245 góllal, amelyet azóta sem döntött meg senki. Ezért 42 évesen meghívták az Európa-válogatottba.

Közel 50 évesen hagyta abba az aktív játékot, aztán 18 évig volt az EHF ellenőre, volt klubelnök, Debrecenben belekóstolt a politikába. Az évek során összesen huszonöt kamionnyi adományt szállíttatott Németországból magyarországi rászorulókhoz.

A cikk szerzőjének dedikált labda Varga IstvántólForrás: Origo

Spengében évente magyar napokat rendezett, volt, hogy ilyenre komplett cigányzenekart is kiutaztatott. Imádott élni, és mindenki szerette. Ám súlyos betegsége miatt életét a debreceni kórházban csak 2014. december 6-ig tudták meghosszabbítani. Azóta a szurkolók emlékeiben él tovább. Varga István, minden idők egyik legjobb, de mindenképpen legkülönlegesebb kézilabdázója szeptember 7-én lenne 75 éves.