Társoldalunk:

Xavi Sabaté lenne a tökéletes választás a kéziválogatott élére

2018.10.16. 18:33

Laurencz László szerint a magyarul is beszélő Xavi Sabaté megfelelő választás lenne a férfi kézilabda-válogatott kispadjára, a DIGI Sport híradójának azt is elmondta, hogy miért gondolja így. A mesteredző arról is beszélt, szerinte nem jó, hogy a Veszprém kerete ennyire fel van duzzasztva, egyúttal véleményezte David Davis kinevezését is.

A XI. kerületi önkormányzat döntése nyomán a most épülő új csepeli sportcsarnok az ott élő és dolgozó kézilabda mesteredző Laurencz László nevét viseli majd. „Mondtam nekik, hogy igyekezzenek, mert már igen öreg vagyok, szeretném a megnyitót is megérni. Ígérgetik, és most már megindult az építkezés" – nyilatkozta a Sport24-nek a Csepel DSE szakmai tanácsadójaként tevékenykedő Laurencz László.

Laurencz László szerint Xavi Sabaté lenne a megfelelő választásForrás: MTI/EPA/Yoan Valat

De nem csak Csepelen zajlik egyfajta építkezés, hiszen Veszprémben a spanyol David Davis szerződtetésével régi-új stílus is érkezhet a csapathoz. „Ez az úgynevezett spanyol iskola, nincsen ezzel semmi baj, csak ez a kolléga, aki idekerült, vezetőedző komoly csapatnál nem volt még, ha jól tudom. De olyan edzők mellett pallérozódott, akik valóban világszínvonalúak. Sterbik Árpi és Nagy Laci ismerik őt, és nagyon kiálltak mellette. Gondolom, ezt a saját kárukra nem tennék."

Laurencz László azonban úgy gondolja, nem biztos, hogy mindig az edző személyében kell keresni a hibát. „Óriási eredménykényszer van (Veszprémben), hihetetlen mennyiségű pénz áll rendelkezésre, bár az én időmben lett volna ennyi a lánycsapatnál, amely nem sokkal volt rosszabb ennél, viszont mindegyik játékos magyar volt. Akik adják, méltán követelnek ezért rendkívül sokat, de nem biztos, hogy mindent jól csinálnak. A játékosállomány fel van duzzasztva arra hivatkozva, hogy három helyen kell helytállni, a kupában, a bajnokságban és az európai kupában – nem tudom, hogy ez szerencsés-e."

Laurencz szerint jó döntés volt, hogy Ljubomir Vranjes Veszprém után a válogatottól is távozott, a megfelelő utód pedig éppen veszprémi elődje, Xavi Sabaté lehet a magyar nemzeti csapat élén. „Veszprémben ő ért el komoly sikereket - Magyar Kupa, magyar bajnokság megnyerése -, és bejutott a BL-döntőbe is a csapattal. Az más kérdés, hogy ott mi történt, de ezt még Veszprémben dolgozó edző senki nem produkálta. Tud magyarul, vett annyi fáradtságot, hogy megtanult. Ismeri a magyar mezőnyt, nem hiszem, hogy ennél több érv kell."

A magyar férfi kézilabda-válogatott október 24-én Európa-bajnoki selejtezőt játszik, így a szövetségnek mihamarabb meg kell találnia Ljubomir Vranjes utódját.